A hatalom nem cél, hanem eszköz

2010. január 01.
Ossza meg ismerőseivel!

    – Közelednek a választások, s ezzel egyenes arányban növekednek a balliberálisok vádaskodásai a jobboldal ellen. A kormányközeli média azzal vádolja önt és Orbán Viktort, hogy csak a hatalmat akarják.

    – Nyilván azt várják, hogy tördeljük a kezünk, hogy á, dehogy… De a valóság az, hogy azt állítani, hogy egy politikai párt nem akarja a hatalmat, pont olyan abszurd, mint azt mondani, hogy azért alapítanak horgászegyesületet, hogy ne fogjanak halat. A hatalom nem cél, hanem eszköz, amellyel meg lehet valósítani egy pozitív programot. A hatalom önmagában se nem jó, se nem rossz. A kés jó, ha kenyeret vágok vele a gyerekemnek, és rossz, ha hasba szúrom vele a szomszédomat. Ugyanígy a hatalom akkor rossz, ha eszköz helyett célnak tekintik, mert akkor egyfajta bálvány lesz. Rossz abban az esetben is, ha a jóval szemben, rossz célra használják. És jó, ha élnek vele, nem pedig visszaélnek vele, ami azt is jelenti, hogy akinek megadatott, de nem él a hatalom lehetőségével egy jó cél érdekében, az sem helyes. Tehát mi a hatalmat, amint a Fidesz–KDNP-szövetséget is, az országépítés eszközének tekintjük, s élni is fogunk vele. Ez a szövetség egyébként a magyar történelem, sőt az unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója. A legutóbbi európai parlamenti választáson stabilan az abszolút többség fölötti támogatottságunkhoz hasonló eredményt még nem sikerült senki másnak elérnie az unióban. Bízunk benne, hogy azt is sikerül elérnünk, amit Orbán Viktor jelentett be a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kongresszusán: Fidesz–KDNP-kormánykoalíció lesz. Tisztában vagyunk vele, hogy a választások után kutya kemény időszak következik. A Medgyessy-Gyurcsány-Baj­nai-kormányok azonban nem tudták úgy lerombolni az országot, hogy azt a magyar nemzet velünk ne tudja újjáépíteni.

    – Hogyan értékeli az ország jelenlegi helyzetét, különösen a szocialisták által támogatott, úgynevezett szakértői kormány munkáját?

    – A kabinet egész politikája legrövidebben így foglalható össze: utánunk a vízözön… Az ország most olyan beteghez hasonlít, mint akinek mind a két kezén elvágták az ütőerét: az egyiken az államadósság formájában – ami már a GDP több mint nyolcvan százaléka – folyik ki a pénz, míg a másikon úgy, hogy a multik profitként és más módon kiviszik az országból. A kormány terápiája pedig körülbelül az, hogy a beteg szedjen vastablettát, mert az jót tesz a vérképződésnek.

    – Mindeközben a külpolitika frontján sem beszélhetünk sikerszériáról, elég csak a Szlovákiában hatályba lépő, a magyarokat sújtó nyelvtörvényre gondolni. Ezzel szemben, úgy tűnik, Csehországnak azt is sikerült elérnie, hogy a lisszaboni szerződésben kivételt adjanak neki a Benes-dekrétumok hatályban tartásának engedélyezésével.

    – Ez az unió szégyene és a kormány diplomáciai csődje. Az MSZP morális állapotát és politikai súlytalanságát mutatja, hogy Fico szocia­lista pártját visszavették az Európai Szocialisták pártjába, miközben kormánykoalí­cióban van a Slota-féle virtigli fasisztoid párttal. Most vagy nem akarta az MSZP ezt megakadályozni, vagy nem tudta. Ha nem akarta, akkor morálisan alkalmatlan, ha meg nem tudta, akkor politikailag alkalmatlan. Esetleg mindkettő. A Benes-dekrétumok ügye pedig elsősorban a cseh elnök, Václav Klaus szégyene, csak azután az unióé, amely semmibe vette Adenauer és Schuman örökségét, és megtagadta az emberi jogok ethoszát. Harmadszor meg Balázs Péter külügyminiszteré, aki mielőtt ehhez asszisztált, elfelejtette megkérdezni azokat vagy azok gyermekeit, akiket a Felvidékről a benesi dekrétumok alapján üldöztek el, fosztottak meg jogaiktól és raboltak ki, sok esetben megnyomorítottak vagy legyilkoltak. Most azzal próbálnak nyomást gyakorolni ránk, hogy egyszerre szavazzunk Horvátország uniós felvételéről és a cseheknek adandó felmentésről a lisszaboni szerződés emberi jogi passzusai alól a Benes-dekrétumok vonatkozásában. Innen is üzenem nekik: Horvátország felvételét lelkesen támogatjuk, a Benes-dekrétumok hatályban maradását pedig nem engedjük. Úgyhogy akár be se terjesszék, mert a második Orbán-kormány ezt megakadályozza. És a határon túli magyaroknak – amint ez erkölcsi kötelességünk – természetesen megadjuk a magyar állampolgárságot.

    – Visszatérve a belföldi ügyekre, azért vannak sikerek. Három éve jelentette be a Kossuth téren a Napkelte elleni bojkottot, s mára Orosz Józsefet, Aczél Endrét, Gyárfást és az egész Napkeltét kitették a köztévéből.

    – Ezzel kapcsolatban csak annyit tudok mondani: megmondtuk, kitartottunk, elértük.

    – A köztársasági elnök úr tiltakozása ellenére a balliberális kormánytöbbség kivette a népszámlálás kérdései közül a vallási hovatartozásra vonatkozót. Mi erről a véleménye?

    – Ez teljesen ellentétes az európai gyakorlattal és a józan ésszel. Emögött zsigeri vallásellenesség van. Már az előző, tíz éve tartott népszámlálásnál is nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar társadalom háromnegyede a történelmi keresztény egyházakhoz tartozónak vallotta magát. Tehát Magyarország nemcsak történelmileg, hanem szociológiai értelemben is keresztény Magyarország. Természetesen az új kormány vissza fogja tenni a népszámlálás kérdései közé a vallásra vonatkozót.

    – Az utóbbi időben egyértelművé vált, hogy mélyponton van a szocialista kormány és az egyházak kapcsolata.

    – Ezen nincs mit csodálkozni, brutálisan diszkriminálják az egyházakat és különösen az egyházi iskolákat. Évente átlagosan kétszázezer forint körüli összeget vesz el az MSZP–SZDSZ-kormány minden egyes egyházi iskolába járó gyerektől. Az Állami Számvevőszék jelentéséből kiderül, hogy például az idei kiegészítő normatívából több mint négy és fél milliárdot vett el a kormány az egyházi oktatási intézményektől, megsértve a vatikáni szerződést, a hatályos törvényeket és az alkotmányt. Ebben az ügyben két dolgot lehet tenni: úgy, mint korábban, az Alkotmánybírósághoz fordulok, és most is nyerek. Másodszor: az új Fidesz–KDNP-kormány visszaállítja az egyenlő finanszírozást, ahogy az államtitkárságom idején volt. 2002-ben azt mondtam Magyar Bálintnak, amikor elkezdte a mesterkedést az egyház ellen, hogy van egy régi mondás: aki az egyházba harap, annak előbb-utóbb kitörnek a fogai. Azt az egyházat, amely túlélte Nérót, Diocletianust és Sztálint, azt aligha fogja megrendíteni Gyurcsány és Magyar Bálint. Végül is ki az a Magyar Bálint Diocletianushoz képest?

    (Kacsoh Dániel, Magyar Hírlap)