Szomorú nappal gazdagodott a magyarság történelme

2009. december 06.
Ossza meg ismerőseivel!

    Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke azt mondta bármi is történt, „összetartozunk, felelősek vagyunk egymásért, nemzettársainkért határokon belül és kívül egyaránt”. Felidézve az öt évvel ezelőtti kormánypárti kijelentéseket és az akkori kampányt azt mondta, hogy „2004. december 5-én bekövetkezett az, ami a szomszédos népeknél elképzelhetetlen lett volna, megtagadták a határon túli nemzettársainkat, ellökték a testvéri kezet, nemet mondtak az összetartozásra”.

    A kereszténydemokrata politikus szerint az uniós csatlakozás önmagában nem oldotta meg a kárpát-medencei magyarság problémáit és gondjait. Joggal fogalmazható meg bírálat is az e téren tapasztalható európai uniós hozzáállás miatt – fűzte hozzá.

    Kitért arra is, hogy a magyar kormány nem tiltakozott kellő határozottsággal a szlovák nyelvtörvény ellen, nem utasította el annak szellemiségét. Nincs miről tárgyalni, ha nemcsak nemzeti, hanem a felvidéki magyarságot emberi mivoltában is ilyen megalázó törvény születik – fejtette ki Simicskó István.

    A KDNP alelnöke hangsúlyozva a magyar társadalom felelősségét, leszögezte: meg kell adnunk az állampolgárságot a határon túli magyaroknak, akik megtartották magyarságukat és hozzánk akarnak tartozni. „Alkossunk nemzetstratégiát, álljunk ki a határon túli magyarok autonómiatörekvései mellett, higgyük el, hogy csak rajtunk múlik” – szólított fel Simicskó István.

    Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint a nem szavazat mellett agitálók pontosan tudták, hogy az erdélyi magyarok semmiféle veszélyt nem jelenthetnek a magyar társadalombiztosítási rendszerre, mégis arra építették kampányukat, hogy a munkahelyek veszélybe kerülnek, az egészségügyi ellátás összeomlik, elértéktelenednek a nyugdíjak – idézte fel a fideszes politikus. Hozzátette: ugyanez a hazugságpolitika és hazugságpropaganda jellemezte aztán az elkövetkező éveket. Amivel riogattak 2004-ben azt kapta az egész ország „jutalmul”: az elmúlt öt évben drámai mértéket öltött a munkanélküliség, a nyugdíjak elértéktelenedtek és az egészségügyi ellátórendszer is az összeomlás szélére jutott – összegzett Németh Zsolt.

    Kitért arra is, hogy felerősödött – nem függetlenül a kormány hozzáállásától – a külhoni magyarokra nehezedő nyomás. A szlovák kormányzat azt állítja, hogy a szlovák államnyelvet védi, de tudjuk, hogy a felvidéki magyarság nyelvhasználatát próbálja meg ellehetetleníteni. A szlovák államnyelvtörvény a fékevesztett nacionalizmus kicsúcsosodása, a jogi abszurditás mintapéldája – fejtette ki Németh Zsolt.

    Az elmúlt hónapokban ugyanakkor soha nem látott nemzeti összefogás alakult ki a felvidéki magyarság érdekében – mondta, kiemelve a védelmük érdekében elfogadott országgyűlési határozatot. Külön szólt a kárpátaljai magyar oktatás érdekében elfogadott országgyűlési nyilatkozatról is. Ez azt mutatja, hogy a nemzetpolitika lehet egy új korszak kezdetének az előfutára, amely jövő tavasszal kormányzati rangra is emelkedhet.

    +

    Határon túli magyar vezetők beszédeivel és kulturális műsorral tartott megemlékezést „In Memoriam December 5.” címmel a Polgárok Háza szombaton a kettős állampolgárságról rendezett népszavazás 5. évfordulója alkalmából. Az eseményen felszólalt Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) stratégiai alelnöke, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke, Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke és Hende Csaba, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

    (Forrás: kdnp.hu)