„A Fidesz-KDNP frakciószövetség nem fogja megszavazni Csehország mentességét”

2009. december 03.
Ossza meg ismerőseivel!

    „Nem vagyunk hajlandók egy gombnyomással szavazni Horvátország uniós felvételéről és Csehország mentességéről a lisszaboni szerződést kiegészítő emberi jogi charta hatálya alól” – mondta sajtótájékoztatóján a KDNP elnöke. A politikus hangsúlyozta, a pártszövetség támogatja Horvátország uniós csatlakozását, éppen ezért tartja elfogadhatatlannak, hogy ezzel összekapcsolják a cseh mentesség kérdését. Semjén közölte, abban az esetben is kitartanak álláspontjuk mellett, ha Németország elfogadja a cseh mentességet. „Ha megteszik, lelkük rajta, de ezt majd nekik kell megbeszélniük a szudétanémetekkel” – tette hozzá.

    Háttér

    Václav Klaus cseh államfő többi között ahhoz kötötte a Lisszaboni Szerződés ratifikációs dokumentumának aláírását, hogy Csehország kapjon mentességet a szerződéshez csatolt európai alapjogi charta hatálya alól. Ezt az Európai Unió teljesítette. Az unió 27 tagállama közül Csehország utolsóként hagyta jóvá a Lisszaboni Szerződést. Az alapjogi charta a közösségi jog emberi jogi megalapozását szolgálja – mondta az MTI-nek korábban Nagy Boldizsár nemzetközi jogász. A chartának az uniós reformszerződés hatálybalépésével a közösség alapító szerződéseihez hasonló ereje lesz. Három tagállam: Nagy-Britannia, Lengyelország és Csehország mentességet kért a charta hatálya alól. Nagy-Britannia és Lengyelország már meg is kapta a mentességet, Csehország számára pedig Horvátország csatlakozásakor, várhatóan 2012-ben rögzítik ezt jegyzőkönyvben, de nyilvánvaló, hogy a közösség addig sem várja el Csehországtól a charta betartását.

    +

    Belpolitikai kérdésekről szólva Semjén Zsolt kijelentette: a jövő esztendőre fiktív költségvetést fogadott el az Országgyűlés szocialista és liberális többsége. A kormány a bevételeket jelentősen felül, a kiadásokat pedig alul tervezte, mivel a költségvetés bevételi oldalán nem számol a zsugorodó gazdasággal, a kiadási oldal pedig számos fontos tételt nem tartalmaz – tette hozzá.

    Nem elég, hogy az elfogadott büdzsé a fiktív sarokszámai miatt tarthatatlan, de még az ország válságát is tovább mélyíti. A kormány tovább növeli az adóprést, ezzel nehéz helyzetbe sodorja a vállalkozásokat, és ez újabb emberek munkahelyének elvesztését okozza – hangsúlyozta  Semjén Zsolt.
        
    A 2010-es költségvetés gazdasági és szociális szükséghelyzet felé sodorja az országot, ezért a választások után az új kormány első feladata lesz egy új költségvetés elkészítése – mondta végezetül a KDNP elnök-frakcióvezetője.

    (Forrás: kdnp.hu)