Ülésezett a KDNP Országos Választmánya

2009. november 28.
Ossza meg ismerőseivel!

    A legfontosabb kedves Barátaim, helyrebillenteni a „kizökkent időt”, a megbomlott közmorált – állapította meg Latorcai János beszédében. Első feladatunk ezért az emberek hitének visszaadása lesz, hogy ismét világos legyen: igenis érdemes becsületesen élni, szorgalmasan dolgozni, példamutatóan gyermeket nevelni, közösséget építeni – fogalmazott a KDNP Országos Választmányának elnöke.

    Rétvári Bence, az Országos Választmány elnökségi tagja, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke méltató beszédét követően Semjén Zsolt a párt elnöke és Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumának elnöke Barankovics Emlékérmet adott át:

    Bábel Balázsnak, kalocsa-kecskeméti érseknek,

    Kövér Lászlónak, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya elnökének, valamint

    Prof. Wendel Schindelenek, nyugalmazott egyetemi tanárnak.

    A kitüntetettek nevében Bábel Balázs köszönte meg az elismerést. Felidézte, hogy Barankovics István – aki édesapja barátja volt -, egyik utolsó beszédében azt mondta: „embernek lenni az embertelenségben annyit jelent, mint hasonlítani Isten képére”. Meg kell őriznünk igaz emberségünket – fogalmazott. Isten mindig közeledik, ezért azt a szent célt, hogy mindig Isten felé megyünk, a KDNP soha ne tévessze szem elől, de ezt gyakorlatiasan tegye – zárta felszólalását Kalocsa érseke.

    Kövér László köszöntő beszédében kijelentette: az ország egy háborús pusztítás nyomait viseli magán – ami az ország állapotát leíró számokban ölt testet. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a gazdaságunk romokban van, de nem a világválság következtében kerültünk ebbe a helyzetbe. A Fidesz választmányának elnöke az ország társadalmi-gazdasági állapotát elemezve közölte: Szent István több mint ezer esztendős keresztény állama mára a csőd szélére, a működőképesség határára jutott, amennyiben működik egyáltalán, azt saját polgárai ellenében teszi. A legfőbb ellenfelünk az a közöny, az a reményvesztettség, ami az országban a jövőt illetőleg eluralkodott– fogalmazott a jövő évi választásokra utalva Kövér László.

    Mivégre csináljuk ezt az egészet – tette fel a kérdést Semjén Zsolt. Azért, hogy a hazánkat szolgáljuk, azért, hogy kivezessük az országot a válságból. A KDNP elnöke szólt a családi jövedelemadó bevezetésének fontosságáról, az egyházak szabadságának biztosításáról, a nemzeti identitás megerősítéséről, a szociális igazságosságról. A szocialista-neoliberális konstrukció összeomlott – jelentette ki. Semjén Zsolt hozzátette: tűrhetetlen az, hogy a magyar társadalom leginkább a dél-amerikai társadalmakra kezd hasonlítani, ahol fenn egy szűk milliárdos réteg van, alattuk pedig az elszegényedő tömegeknek a milliói. Ezzel szemben az európai országok társadalomszerkezete olyan, mint a hagyma, ami az erős középrétegekre épül.

    Ez egy széles szövetség, melynek tengelye a Fidesz-KDNP pártszövetség. Semjén Zsolt kijelentette, olyan politikai támogatottságú együttműködés, mint a Fidesz és a KDNP szövetsége még nem volt, mely egymaga elérte egy választáson a szavazatok abszolút többségét.

    Bővebben: http://kdnp.hu/news/megtartotta-szokasos-evi-uleset-a-kdnp-orszagos-valasztmanya

    (semjenzsolt.hu)