Az MSZP megakadályozná a kettős állampolgárságot

2009. október 29.
Ossza meg ismerőseivel!

    „Megengedhetetlen, hogy a szocialisták első- és másodrangú állampolgárokat csináljanak a magyarokból” – fogalmazott. Halász Zsuzsa azt mondta, hogy a szocialisták törekvését a határon túli magyarok megalázásának vélik, s azt látják, meg akarják akadályozni az állampolgárság megadását számukra.Hozzátette: ha a Fidesz–KDNP kormányzati többséget szerez, egyik első intézkedésként megadják a határon túli magyaroknak az állampolgárságot.

    Az MSZP elnöksége kedd este, hosszas vita után egyhangúlag elfogadott állásfoglalásban döntött arról, miként viszonyul a Fidesz–KDNP október 12-én az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslatához, amely a magyar állampolgárság könnyített megszerzéséről szól. Az MTI információi szerint az elnökség úgy határozott, hogy jelenlegi formájában nem támogatja az ellenzéki előterjesztést, tovább folytatná és politikai szintre emelné az eddigi négypárti egyeztetést. A szocialisták gyorsított honosítást biztosítanának a határon túli magyaroknak, de ezt garanciákhoz kötnék. Az MTI úgy tudja, a garanciák között szerepel az, hogy csak azok választhatnának, akik itt élnek. A másik garancia pedig az, hogy a közteherviselésben részesülők kaphatnának szociális ellátást.

    A Semjén Zsolt (KDNP), Simicskó István (KDNP) és Németh Zsolt (Fidesz) jegyezte ellenzéki indítvány eltörölné a magyar állampolgárságról szóló jogszabályból azt a feltételt, mely szerint az igénylőnek életvitelszerűen Magyarországon kell élnie.

    (Forrás: kdnp.hu)