Semjén Zsolt elfogadta az új reggeli műsor meghívását

2009. szeptember 27.
Ossza meg ismerőseivel!

    A pártelnök kijelentette: a kormány 2002 óta folyamatosan nagy összegeket von el a költségvetésben évről évre diszkriminált egyházaktól. Hozzátette: ez a 2010-es költségvetés tervezetben sincs másként, a számok azt mutatják az egyházak jövőre sem várhatnak semmi jót a Bajnai-kormánytól.
        
    Semjén Zsolt csaknem három évvel ezelőtt, 2006. október 10-én jelentette be a Fidesz által szervezett Kossuth téri tüntetéssorozat egyik szónokaként, hogy a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a köztelevízió Nap-kelte című reggeli műsorában, mert – mint fogalmazott – olyan mélységbe jutott a tévé, amihez már nem tudnak asszisztálni.
        
    Egy nappal később a KDNP elnöke közleményben fejtette ki azt a véleményét, hogy megszűnt a közszolgálati Magyar Televízió. „Ma már csak kormánytelevízióról beszélhetünk, mely ellentétes minden európai közszolgálati gyakorlattal” – fogalmazott akkor Semjén Zsolt.
        
    A Fidesz sajtófőnöke múlt pénteken az MTI kérdésére azt mondta: a hétvégén dönti el a Fidesz, hogy ha meghívást kapnak, szerepelnek-e hétfőtől a Magyar Televízió új reggeli műsorában.

    A köztévé pénteken sugározta utoljára a Nap-kelte című produkciót, aznap, amikor felmondta a szerződést a magazinműsort készítő társasággal. A helyébe lépő Ma reggel című műsor az MTV vasárnapi közleménye szerint a műsor a korábbi reggeli adásfolyamot is felügyelő közéleti főszerkesztőség égisze alatt készül, a stábban azonban helyet kaptak az MTV hír- és a szórakoztató főszerkesztőségének belsős munkatársai is.
        
    A közlemény szerint a céljuk az, hogy tényszerű, sokoldalú, pártatlan és kiegyensúlyozott legyen az új reggeli adásfolyam. Bíznak abban, hogy a képernyős vitákban a kormány- és az ellenzéki oldal képviselői egyaránt részt vesznek, mert közösségi érdek, hogy az MTV teret adjon a társadalmi párbeszédnek – mutattak rá.

    (Forrás: MTI)