Egy bojkott története

2009. szeptember 28.
Ossza meg ismerőseivel!

    Mint ismert, 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP frissen mandátumot szerzett képviselőit még május 26-án felvilágosította arról, hogy az országgyűlési választási győzelem érdekében végighazudták az elmúlt másfél-két évet.

    A szeptember 17-ei beszéd után eltelt hetekben az is nyilvánvaló lett, hogy az MSZP képviselői – a hazudozás első számú haszonélvezői – nem látták szükségét sem választóik felvilágosításának, sem Gyurcsány és kormánya eltávolításának, sem a bocsánatkérésnek a becsapott magyar társadalomtól.

    A szeptember 17-e utáni hetekben az is bebizonyosodott, hogy a magyar sajtó egyik fele teljes mellszélességgel kiáll a hazudozás politikája és az így kormányra jutott erők mellett. A magántőkéből működő sajtó esetében ez pusztán erkölcsi probléma, az adófizetők pénzéből működő, közszolgálati médiumok esetében viszont súlyos törvényszegés, a médiatörvény semmibe vétele.

    A nép véleménye – és az MSZP–SZDSZ gőgje

    A nép ítélt. Az október 1-jén megtartott önkormányzati választásokon az MSZP-től és az SZDSZ-től tömegesen vonták meg a bizalmat. Olyan választók is, akik áprilisban még fölültek a szép ígéreteknek, a hazugságoknak.

    Az MSZP és az SZDSZ a szavazatok száma alapján nyilvánvalóan elveszítette a választásokat: mind a 19 megyében kisebbségben maradt, és Budapesten is csak minimális többséget szerzett. Ráadásul súlyos megszorító intézkedéseket vezetett be anélkül, hogy ehhez bírta volna a teherviselő magyar nép bizalmát.

    A választási vereséget követően, afféle újabb nemzeti gyásznap gyanánt, október 6-án, pénteken rendkívüli ülésnap keretében erősítette meg az MSZP–SZDSZ a Gyurcsány-kormányt. Ezzel az országgyűlési többség nyíltan fittyet hányt a népakaratra.

    Ezt az európai botrányt vehemensen védte és támogatta a Nap-kelte. Műsora és műsorvezetői szembeötlően elfogultak voltak az MSZP és az SZDSZ javára. Részrehajló műsorkészítői gyakorlatuk az őszödi beszéd és az október 1-jei választási eredmények ismeretében sem erkölcsileg, sem demokratikus alapon nem volt többé elfogadható.

    A demokrácia védelmében nyilvános gesztusra volt szükség.

    Semjén Zsolt beszéde október 10-én

    A Fidesz és a KDNP politikusai október 1-je után többször is megfogalmazták, kimondták a nyilvánvaló népakaratot. Október 10-én a Kossuth téren Semjén Zsolt KDNP-elnök is szólt. Beszédében leszögezte:

    „Gyurcsány úr arról akarja meggyőzni az országot, hogy a hazugság igazság, hogy a szélhámosság bátorság, hogy az árulás felelős hazafiság, és hogy az ország csődbe vitele és az emberek kifosztása haladó kormányzás.” 2006 szeptemberében feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott a népnek, hazudott a köztársasági elnöknek, hazudott a saját pártjának és valószínűleg önmagának is – mutatott rá Semjén.

    Ezért Semjén Zsolt bojkottot jelentett be: Gyurcsány Ferenc esküszegő, és ezért nem működünk együtt vele, mondta a Kossuth téren, a tömeg zajos helyeslése közepette. Ki is fejtette: a Fidesz és a KDNP nem hajlandó semmilyen közösségre Gyurcsánnyal, az előre jelzett országgyűlési felszólalásait is csak a két frakcióvezető fogja végighallgatni.

    Ezután, beszédének 17–18. percében tért rá a médiára. Rámutatott: az ország becsapásában bűnrészes „a média egy része, amelyet nevezhetünk lakáj médiának.” Ez a lakáj média elleplezi az igazságot. „Olyan mélységbe jutott, amihez mi már nem tudunk többet asszisztálni. Nem is akarunk. Ezért itt most bejelentem a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt nevében, hogy nem veszünk részt a Rudi Zoltán-féle, közszolgálatinak nevezett, valójában állami televízió Nap-kelte című műsorában. (A tömeg a Hír TV-t élteti.) Barátaim! Nem fogjuk akadályozni a Nap-keltében Orosz urat és Aczél urat, hogy az agitprop tevékenységüket kifejtsék.

    A továbbiakban Semjén Zsolt emlékeztetett rá, hogy a szocialista képviselők Őszöd után is hazudtak, nem tájékoztatták választóikat a valóságról.

    A három fő felelős Gyurcsány Ferenc, Kóka János és Veres János, összegezte a helyzetet a KDNP elnöke.

    A történelem folytatódott

    Amit a népi bölcsesség a hazugság és a sánta kutya esélyeiről már régen megállapított, az teljesedett be a 2006-os országbecsapás tettesein is.

    Rudi Zoltán tévés uralma véget ért.

    Gyurcsány Ferenc megbukott. Kóka János megbukott, igaz, előtte még szétverte hazugságaival a saját pártját is. Veres János megbukott.

    És három év múltán, 2009. szeptember végén a Nap-kelte is megbukott.

    A Semjén Zsolt meghirdette bojkott a demokratikus jogállami keretek maximális tiszteletben tartásával érte el célját. A Fidesz–KDNP szövetség fontos eredményeket ért el a demokratikus normák semmibe vevőivel szemben.

    Szomorú, hogy az MSZP–SZDSZ képviselőinek csökönyössége miatt ez három évet vitt el az életünkből.

    Bojkottunk győzött – és véget ért. A Magyar Televíziót nem bojkottáljuk – ha tiszteletben tartja a közszolgálatiság követelményeit.

    NY.J.

     

    Semjén Zsolt beszéde 2006. október 10-én, a budapesti Kossuth téren                                               (felvétel: fidesz.hu)