Megnyitotta kapuit a Kalocsa Art

2009. május 14.
Ossza meg ismerőseivel!

    Május 11-én vasárnap ismét megnyitotta kapuit a Kalocsa Art, amelyet először 2004-ben keltettek életre azzal a szándékkal, hogy a város és környéke hivatásos és amatőr művészeinek alkotását egy csokorba gyűjtsék.

    Mára igazi alkotó közösséggé váltak a hivatásos és autodidakta művészek, akik nemcsak egymás munkásságára hatnak ösztönzőleg, hanem a város lakosságára is, hiszen kevés olyan kiállítás megnyitó van Kalocsán, amelyre ilyen szép számmal érkeznének érdeklődők. Köszönhető ez talán annak is, hogy ezek az alkotások a mieink, hiszen több festő is a helyi értékekből táplálkozik, ezért ismerős helyek, pincerészletek és épületek elevenednek meg a különböző stílusú és technikával elkészített képeken.

    A gyűjtemény egyedisége az alkotók sokszínűségében rejlik, így mindenki találhat a szívéhez közelállót, ha végigsétál a Városi Galéria falai közt, ahol a jelen értékei kézzelfogható közelségbe kerülnek. A tárlatot Imre Károly a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézetének igazgatója nyitotta meg, a Kalocsai Kamarakórus színvonalas műsora után.

    Ez évben Balogh Györgyi, Dánielné Rideg Márta, Deák Gábor, Dulinafka Gábor, Farkas Ferenc, Farkas Tibor, Fetter József, Frank Nándor, Hartai Henrik, Hubert László, dr. Kanyó Jánosné, Kákonyi Ildikó, Kiss Ernő, Kiss István, Kovács Norbert, Köhler Péter, Lakatos Ervin, Látó Endre, Megyes Istvánné Bajor Magdolna, Novák Tibor, Porkoláb Magdolna, Ranga Tibor, Szörényi Tamás, Török Ferenc, Umenhoffer Pál alkotásait május 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

    (Forrás: kalohirek.hu)