Csődbiztosságot szorgalmaz a KDNP

2009. március 06.
Ossza meg ismerőseivel!

    “Az a család, ami azzal szembesült, hogy kérem szépen, szeretnék többet költeni, de nem kapok hitelt, mit csinál? Átalakítja a költségvetését. Ugyanígy csinálnak a vállalatok is” – mondta Gyurcsány Ferenc hétfőn a parlamentben, ahol Semjén Zsolt KDNP-elnöknek a családok csődvédelmére, s ezzel összefüggően egy szociális bank létrehozására vonatkozó javaslatáról azt mondta: a szociális tárca vezetője hamarosan ismerteti a minisztérium elképzeléseit.

    “Már rég meg kellett volna ezt lépnie a kormánynak, mi már jó ideje hiába szorgalmazzuk. De mostanra elodázhatatlan lett az ügy, hiszen családok ezrei kerültek a fizetésképtelenség határára” – mondta Bagdy Gábor kereszténydemokrata képviselő, aki nemzetközi példák alapján dolgozta ki a KDNP erre vonatkozó javaslatát. Ezt hetekkel ezelőtt több fórumon is ismertette az ellenzéki párt.

    Az alapelv a következő: ha egy család nehéz helyzetbe kerül, bírósághoz fordulhat, a joghatóság pedig egy kellő szakmai felkészültséggel rendelkező biztost nevez ki mellé. A szakember áttekinti a család pénzügyeit, lehetőségeit, ezt követően asztalhoz ül az érintett pénzintézetekkel, közüzemi cégekkel, végül pedig a lehetőségekhez mérten javaslatokat tesz, hogy a szorult helyzetben lévő család anyagi egyensúlya helyrebillenjen. Ehhez kapcsolódóan egy szociális bankot is létrehozna az ellenzéki párt, amelyet családi értéktárnak neveznének. Ennek a segítségével azt is meg lehetne oldani, hogy a lakáskölcsönét fizetni képtelen család piaci áron el tudja adni az ingatlanát, kifizesse a tartozását, majd kisebb lakásba költözhessen. Így nem kellene áron alul elárverezni az ingatlant, és a családokat meg lehetne védeni attól, hogy földönfutóvá váljanak. Bagdy Gábor szerint a KDNP javaslatának része emellett, hogy a családok bírósággal való érintkezéseit “egy csatornába tereljék”.

    (Magyar Hírlap)