A kormánynak nincs épeszű ötlete arra, mit kellene tenni

2009. március 06.
Ossza meg ismerőseivel!
    A KDNP elnöke szerint “a kormánynak semmilyen épeszű ötlete” nincs a válság kezelésére. Semjén Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a legtisztességesebb megoldás az Országgyűlés feloszlatása lenne. A Fidesz-KDNP erre vonatkozó javaslatát azonban hétfőn nem szavazta meg a parlament.

    A kormánynak semmiféle épeszű ötlete nincs a válság kezelésére – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a KDNP elnöke. Semjén Zsolt szerint a jelenlegi helyzetben, amikor látszik, hogy nem megy a kormányzás, az lenne a tisztességes, ha a kabinet visszaadná az emberek kezébe a döntést, vagyis lehetővé tenné új választások lebonyolítását.

    Az ellenzéki politikus megjegyezte: egy kisebbségi kormány akkor sem lenne képes kivezetni az országot a válságból, ha Adenauer feltámadna, és valamilyen politikai zsenialitással állna elő. Mégpedig azért – magyarázta -, mert nincs többsége, ezért kicsinyes politikai paktumokkal kell megvennie pár álellenzéki vagy álfüggetlen képviselőt, ha át akarja vinni az akaratát.

    Arra a felvetésre, hogy a kormánynak sikerült több fontos törvényt elfogadtatnia, Semjén Zsolt úgy reagált: a kabinet olyan költségvetést erőltetett át, amelynek sarokszámairól két hét után maga jelentette ki, hogy nem igazak. A pártelnök szerint ennek oka nem csak a gazdasági válság: a törvény keresztülviteléhez kormánynak olyan kompromisszumokat kellett kötnie, amelyek miatt egymással ellentétes elemek kerültek a büdzsébe – mondta.

    Mi lesz a családokkal?

    A bíróságokat speciális jogkörrel kellene felruházni, családi csődbiztost kirendelni, és szociális bankot felállítani ahhoz, hogy a családokat meg lehessen védeni az uzsorásoktól – véli a KDNP elnöke.

    Semjén Zsolt szerint a családok így csődöt jelenthetnének a bíróságon, amely akár fizetési moratóriumot mondhatna ki a közművek vagy a bank felé. Ezután a kirendelt csődbiztos áttekintené az adott család anyagi helyzetét és a likviditási problémák áthidalását lehetővé tévő pénzügyi tervet készítene, és ha van eladható ingatlan, azt is segíthetne megfelelő áron értékesíteni.

    Szükség van egy szakosított pénzintézetre is, amely újabb hitelt adna a családoknak, hogy törleszthessék a meglévő adósságaikat, vagy más módon biztosítaná a likviditást – magyarázta az ellenzéki politikus, aki jó esélyt lát arra, hogy a javaslat támogatására rá tudja bírni a kormánypártot is.

    Semjén Zsolt elmondta: azt tervezik, hogy konferenciát rendeznek a bankok, a bíróságok, a szociális rendszer és a közigazgatás szereplőinek részvételével a javaslatról, majd a tapasztalatokat összegezve fogalmazzák meg a törvényi koncepciót. A KDNP elnöke megjegyezte: korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is kijelentette, hogy a kérdésről konzultálni kell.

    (inforadio.hu)