A magyar igazolvány volt az első közjogi kötelék a külhoni magyarság és a magyar állam között
2022. március 04.
Ossza meg ismerőseivel!
A kedvezménytörvény, illetve a magyarigazolvány volt az első olyan intézkedés, amely közjogi értelemben vett köteléket hozott létre a külhoni magyarság és a magyar állam között – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Szabadkán, ahol a kedvezménytörvény húsz évvel ezelőtti hatályba lépése alkalmából szerveztek konferenciát.
Ez egy szimbólum volt, amely azt mutatta, hogy “a külhoni magyar nemcsak érzelmileg, kulturálisan, történelmileg tartozik a magyar nemzethez, hanem valamilyen értelemben egy jogi kötődése is van, és ez már megteremtette a lehetőséget, hogy ehhez különböző kedvezményeket, támogatásformákat lehessen kapcsolni” – mondta a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt megfogalmazása szerint a magyar mindig is sajátos nemzet volt. “Mégpedig azért, mert egyfelől kultúrnemzet, amit a magyar nyelv, a magyar történelmi sorsközösség tudata, a csodálatos magyar kultúra közössége tart össze, másfelől viszont mindig is politikai nemzet volt, amit a magyar közjog, a magyar alkotmányosság vasabroncsa tart össze. Megjegyzem, a közjogi kötelék és a kultúrnemzetnek a kulturális köteléke egymást erősítve tartotta meg a nemzetet, hol ez, hol az az abroncs volt az, amelyik egybetartotta nemzetünk különböző részeit” – húzta alá.
A kedvezménytörvény mellett a résztvevők arról is beszéltek, hogy az április 3-i magyarországi és szerbiai parlamenti választások hasonlóan fontosak a nemzetpolitika irányvonalának folytatása szempontjából.
Semjén Zsolt rámutatott, hogy alig egy hónap múlva Magyarországon az emberek két erő közül választhatnak: “Az egyik oldalon a keresztény nemzeti polgári értékrendet képviselő Fidesz-KDNP szövetség áll Orbán Viktor vezetésével, a másikon pedig a saját bevallásuk szerint is a kommunistáktól a fasisztákig terjedő konglomerátum Márki-Zay Péter vezetésével, de valójában Gyurcsány Ferenc irányítja az egész baloldalt”. Hozzátette, hogy Gyurcsány Ferenc, aki 2004. december 5-én mindent megtett annak megakadályozására, hogy a külhoni magyarok magyar állampolgárságot kapjanak, továbbra is el akarja venni a szavazati jogot tőlük.
Semjén Zsolt szerint mindezek mellett a Kárpát-medencében az óriási gazdasági támogatás, az iskola- és óvodaépítések, az identitás megőrzését célzó beruházások miatt is fontos az, hogy továbbra is Orbán Viktor kormányozzon Magyarországon.
A miniszterelnök-helyettes rámutatott, hogy a Vajdaságban még ennél is nagyobb a tét, hiszen Szerbiában is választásokat tartanak egy hónap múlva. Véleménye szerint az a jó kapcsolat, illetve együttműködés, amely kialakult Orbán Viktor miniszterelnök, Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke között, “jó Magyarországnak, jó Szerbiának, és különösen jó a Vajdaságnak”.
“Ezeknek a fejlesztéseknek a gyümölcsét elsősorban a vajdasági magyarság élvezheti, beleértve az állampolgárságot és a gazdaságfejlesztést, de az itteni szerbek is részesednek belőle, hiszen nő az infrastruktúra, munkalehetőség, ők is bekapcsolódnak ebbe a gazdasági fejlődésbe. Jó Magyarországnak, hiszen ez egyfajta gazdasági expanzió, és jó Szerbiának, hiszen idejönnek a befektetések” – részletezte.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy a kettős állampolgárság ötlete, illetve igénye a Vajdaságban fogalmazódott meg, hiszen a nehéz gazdasági és politikai helyzetben lévő magyar közösség a magyar állampolgárság megszerzésében látta azt a biztonságot, amelyet szülőföldjének elhagyása nélkül is megszerezhet.
Az államtitkár elmondta: a kettős állampolgárság mellett a szavazati jog megszerzése is fontos lépés volt, végül az inkább szimbolikus jogszabályok után már a szülőföldön történő boldogulás irányába, a gazdaság segítése felé tudott fordulni a magyar nemzetpolitika.
Potápi Árpád János is a választások fontosságára hívta fel a figyelmet,Pásztor István szerint a húsz évvel ezelőtt hatályba lépett kedvezménytörvénynek nagyon fontos szerepe volt abban, hogy az egyetemleges nemzet közjogi egyesítése napirenden maradjon, és meg tudjon valósulni. “Ugyanakkor olyan szempontból is fontos volt, hogy segítette az egyetemleges nemzetben gondolkodó politikának a talpon maradását. A 2002-es választások után egészen 2010-ig a státustörvény, az állampolgársági törvény előkészítésének az ügye volt egy olyan felhajtó erő, amely meggyőződésem szerint egyik hozzájárulója volt annak, hogy 2010-ben sikerült a politikai rendszerváltás Magyarországon” – hangsúlyozta a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke.
Rámutatott, hogy a magyarországi és a szerbiai választások kampánya erősíti egymást, mert az emberek tudják, hogy akkor lesz nekik a legjobb, ha mindkét országban minden jól alakul.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – a háborús helyzetre különös tekintettel – ma tárgyalásokat folytatott a Máltai intézmények képviselőivel, a kormány nevében Semjén Zsolt köszönetét fejezte ki Magyarország legnagyobb humanitárius segélyakciójában való közreműködésükért.
Háború szomszédságában létkérdés a felelős politizálás
2022. március 01.
Ossza meg ismerőseivel!
A háború szomszédságában még inkább felértékelődik, létkérdés a felelős, higgadt politizálás, amire Magyarországon egyedül a mostani kormány jelent garanciát – mondta a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a hatvani vadászati múzeumban kedden tartott választási fórumot megelőző sajtótájékoztatón.
Semjén Zsolt kiemelte: Szabó Zsolt Heves megye 3-as választókerületében garanciát jelent, hiszen nemcsak országgyűlési képviselőként, de egy élet munkájával bizonyította, hogy mit jelent számára ez a térség.
Szabó Zsolt, a térség Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje kiemelte, ezen a vidéken született, itt élő emberként úgy érzi: felelősséggel tartozik a hatvani térség fejlődéséért. Az eddig elvégzett munka, az eredmények kézzelfoghatók, láthatók: nincs olyan terület, ahol ne történt volna előrelépés – fogalmazott, megjegyezve: hitvallása szerint nincs annál fontosabb, mint hogy a bölcsődék és óvodák gyerekzsivajtól legyenek hangosak és minél több munkahely legyen a térségben.
Semjén Zsolt a tájékoztatón az aktuálpolitikai helyzetet elemezve szólt arról is: Magyarország az orosz-ukrán háború kapcsán mindenben együttműködik a NATO-val és az Európai Unióval, maradéktalanul teljesíti a velük szembeni kötelezettségeit. Olyan szerepet azonban az ország és a kárpátaljai magyarok biztonsága érdekében nem vállal, mely bármilyen okból és módon belesodorhatja a háborúba “Ennek megfelelően sem katonát, sem fegyvert nem küldünk Ukrajnába, mint ahogyan azt sem engedjük, hogy hazánk területéről támadás induljon egy másik ország ellen” – fogalmazott.
Nagy kár, hogy Márki-Zay Péter felelőtlenül elkezdte támadni a kárpátaljai magyarságot, többek között oroszbarátnak bélyegezve, ezzel akut veszélynek kitéve őket – vélekedett. Jelezte: a kormánynak az emberi élet a legfontosabb, ám emellett azzal is tisztában van, hogy Magyarország jövője energiabiztonságot követel, melynek része a paksi atomerőmű fejlesztése éppúgy, mint a biztonságos gázellátás. Ennek kapcsán is felelős magatartásra kérte az ellenzéket annak érdekében, hogy a magyar emberek energiaellátását ne veszélyeztessék és ne tegyenek olyan nyilatkozatokat, melyeknek beláthatatlan következményei lehetnek.
A választásokra kitérve arról beszélt: “normális körülmények között” az ellenzék áll elő új vízióval, jövőképpel, míg a kormányon lévők az elért eredményekre alapozva kampányolnak. “Nálunk azonban más a helyzet”, mert bár a kormány joggal hívja fel a figyelmet az elvégzett munka eredményeire, az ellenzék ezzel szemben a múltat képviseli. Amit tőlük várhatnak a választók, azt már megmutatták Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc idején – jelentette ki.
Semjén Zsolt szavai szerint a két politikai oldal is sajátos, hiszen keresztény-nemzeti-polgári értékrendű politikai közösség áll szemben a baloldal “saját bevallása szerint is a kommunistáktól a fasisztákig terjedő káoszával”. Márki-Zay Péternek egy darab képviselője nem lesz a következő parlamentben: Gyurcsány Ferenc fogja eldönteni, hogy mi történjen – mondta a pártelnök, hozzáfűzve: az a Gyurcsány Ferenc, akinek kormányzása idején 7 százalék volt a gazdaság visszaesése és csaknem egymillió ember vesztette el az állását, ami 12 százalékos munkanélküliségbe torkollt.
Hangsúlyozta: ezzel szemben az Orbán-kabinet 7 százalékkal növekvő gazdaságot és egymillió új munkahelyet teremtett. Olyan gazdaságpolitikát folytat, mely lehetővé teszi, hogy a megtermelt javakat visszakapják azok, akiknek köszönhető és akik a legnagyobb terheket viselik.
Ezért kapják vissza az átlagjövedelemig személyi jövedelemadójukat a gyermekes családok, ezért élveznek szja-mentességet a pályakezdő fiatalok és ezért részesülnek újra a nyugdíjasok 13. havi juttatásban – sorolta. Annak érdekében, hogy mindez megőrizhető maradjon, béke, biztonság, nyugalom és felelős politizálás mellett “megmentsük hazánkat olyan kalandoroktól, mint Márki-Zay Péter”, és Magyarország előre menjen, ne hátra, fontos, hogy Fidesz-KDNP-szövetség megnyerje a választásokat és folytathassa országépítő munkáját – zárta szavait.
Az 1357-es adományvonal február 25. éjféltől él, a számlaszám már aktív.
(semjenzsolt.hu)
Nem engedjük, hogy külső vagy belső erők belerángassanak a háborúba
2022. február 25.
Ossza meg ismerőseivel!
Magyarország, mint az Európai Unió és NATO tagja minden ilyen irányú kötelezettségének eleget tesz figyelemmel országunk nemzeti érdekeire – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Miskolcon sajtótájékoztatón, pénteken.
A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, a KDNP Önkormányzati Tanácsának konferenciáját megelőzően közölte: a kormány a magyar emberek védelmében megakadályozza, hogy hazánkat belerángassák a háborúba.
Mint mondta: Magyarország az Ukrajna felől érkező menekülteknek minden segítséget megad, befogadja a magyar állampolgárokat, a magyar nemzetiségűeket, az ukránokat, a ruszinokat, a harmadik országból érkezőket, az állam és az egyházak a menekültek és családjuk elhelyezését megoldják, mindenkiről gondoskodnak.
Semjén Zsolt közölte: a honvédség és a rendőrség biztosítja a határ védelmét, megakadályozva, hogy fegyveres csoportok lépjenek az ország területére.
“Nem engedjük, hogy Magyarország bármilyen formában belesodródjon a háborúba”, Magyarország sem fegyvert, sem katonát nem küld a térségbe, az ország a magyar emberek védelmét biztosítja – mondta.
A miniszterelnök-helyettes a közelgő választásról szólva elmondta: annak tétje, hogy olyan kormánya legyen, maradjon az országnak, amely a nemzeti érdekeket, az emberek érdekeit képviseli, és ne olyan, amely a külföldi befolyásoknak enged.
Fontos a keresztény civilizáció, a családok, a gyermekek megvédése – közölte.
A népszavazásra feltett kérdésről szólva azt mondta: a kormány senkinek nem ad életvezetési tanácsokat, egyetlen felnőtt életébe sem szól bele, a gyermekek védelme érdekében azonban mindenfajta szexuális propagandát megakadályoz, a szexuális felvilágosítás egyedül a szülőkre tartozik.
Varga Judit igazságügyi miniszter azt mondta: a keresztény hit nemcsak Magyarország, hanem egész Európa záloga, az áprilisi választás tétje, hogy ezért mindent megtegyünk.
“A tét az, hogy Magyarország képes lesz-e megőrizni szuverinitását, önrendelkezési jogát, döntési szabadságát, arról döntünk majd, hogy Magyarország előre megy-e, vagy hátra, a konzervatív politika folytatódhat-e” – közölte.
Elmondta azt is, hogy míg 2010 előtt magas volt munkanélküliség, romlott a közbiztonság, emelkedett a rezsi, az akkori baloldali kormány olyan uniós politikát folytatott, amely soha nem a magyar emberek érdekét helyezte előtérbe.
Áprilisban ismét össze lehet hasonlítani a korábbi és a mostani kormány politikáját – mondta, és felelős döntésre kérte a választópolgárokat.
(Forrás: MTI)
28. FEHOVA: 700 ezren horgásznak és 70 ezren vadásznak hazánkban
2022. február 17.
Ossza meg ismerőseivel!
A vadászat a természetvédelem nélkülözhetetlen része, nélküle nincs fenntartható mezőgazdaság, sem korszerű erdő- és vadgazdálkodás – mondta a miniszterelnök-helyettes a 28. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás (Fehova) csütörtöki megnyitóján, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Semjén Zsolt szerint a Közép-Európában kiteljesedett magyar vadászati kultúra a legmagasabb szintet képviseli. Környezetvédelmi, gazdasági, társadalmi hasznát a túlszaporodó ragadozók gyérítésével és a vadászati turizmus bevételeivel példázta.
Kiemelte, hogy csak belföldön 70 ezren vadásznak és 700 ezren horgásznak. Magyarország eddigi legnagyobb 21. századi rendezvényén, az “Egy a Természettel” Természeti és Vadászati Világkiállításon és a hozzá kapcsolódó programokon 1,6 millióan vettek részt. Ez majdnem kétszer annyi, mint ahányan az ellenzéki előválasztáson voksoltak – jegyezte meg. Egyben visszautasította, hogy a “belvárosi véleménybuborék” előre érdektelennek bélyegezte a rendezvénysorozatot, utána pedig értetlenkedett, miért volt ilyen népszerű.
Kovács Zoltán, az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításért felelős kormánybiztos közölte, hogy heteken belül megjelenik a rendezvény beszámolója, a szervezők pedig a tapasztalataik megosztásával és újabb rendezvények előkésztésével folytatják a munkájukat.
Kovács Zoltán olyan oktatási tartalmak összeállítását is sürgette, amelyeket iskolai tananyagként lehet hasznosítani. Javasolta egyúttal a Fehova kibővítését, hogy új látványosságoknak teret adva még több látogatót hozzon a Hungexpóra.
A megnyitó alkalmából az agrárminiszter a vadászokkal és a horgászokkal kiépített együttműködését eredményesnek, tevékenységüket társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt értékesnek, hagyományaikat megőrzésre érdemesnek nevezte. Nagy István hangsúlyozta, hogy a vadász soha nem öl feleslegesen, a vadállományt gondozza és gyarapítja, a horgászok pedig a természetes vizek védelmében, a vízminőség és a vízparti környezet javításában töltenek be nélkülözhetetlen szerepet.
A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke szerint a kormány közbelépése nélkül a természetes vizek jelentős része már magántulajdonban lenne, védelmükért a horgászok nem tehetnének semmit. Szűcs Lajos hozzátette, hogy a Mohosz az ország legnagyobb civil szervezeteként közfeladatok tucatjait látja el, és szükségesnek nevezte a természetvédelmi célú, horgász-vadász stratégiai együttműködés létrehozását.
A Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (International Council for Game and Wildlife Conservation, CIC) elnökhelyettese szerint Magyarország szerencsésnek tekintheti magát, amiért a vezetői a vadászok és a horgászok érdekeit is képviselik, hiszen ma a nagyvilágban ez egyáltalán nem általános. Philipp Harmer elismerően szólt a tavalyi világkiállításról is, hangsúlyozva, hogy a vadászat a természet védelméhez hozzájárulva társadalmi érdeket szolgál. A vadászoknak ezért törekedniük kell arra, hogy a tevékenységüket megismertessék és elfogadtassák a közvéleménnyel – tette hozzá.
A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a rendezvény jelentőségéről kiemelte: a személyes találkozásokat a virtuális megoldások korában sem pótolhatja semmi. Ganczer Gábor felidézte, hogy az előző Fehova volt az elsők egyike a nagy rendezvények sorában 2021 őszén, és ma a vadászathoz kapcsolódóan Európa-szerte nincs ennél nagyobb esemény.
Parlamenti évkezdő KDNP frakcióülés Balatonfüreden
2022. február 16.
Ossza meg ismerőseivel!
Évadnyitó frakcióülést tartott a Parlament tavaszi ülésszakát megelőzően a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportja Balatonfüreden.
Vissza kell szorítani a természetbe kihelyezett mérgeket
2022. február 16.
Ossza meg ismerőseivel!
Semjén Zsolt a Karmelita kolostorban megbeszélést folytatott az illetékes hatóságok képviselőivel a természetbe kihelyezett mérgek visszaszorítása érdekében.