Sok viszontagságon át jutunk el Isten országába

2020. március 31.
Ossza meg ismerőseivel!

    Az alábbiakban Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek húsvéti üzenetét közöljük.

    Ezt a szentírási idézetet sokszor idéztem, mostanában pedig mindinkább időszerűvé válik. Katonakoromban nem olvashattam a laktanyában Szentírást, templomba nem mehettem, és az akkori időknek a légköre – különösen egy papnövendék számára – elég nagy megpróbáltatást jelentett. Első szabadságom alkalmával hazatérve kinyitottam a Bibliát és erre a mondatra bukkantam, amelyet azonmód piros ceruzával aláhúztam. Az a Szentírás már régen elhasználódott, de mindig őrzöm, mert vigasztal az apostolok szava, amit missziós útjuk alkalmával mondtak az őskeresztényeknek, erőt öntve beléjük ezzel a mondattal. A mostani világméretű járvány megrendítette az egész földkerekséget, mind a tudomány, mind a gazdasági élet magabiztossága alábbhagyott, az egyes embert és a népeket félelem tölti el. Senki nem tudja előre, milyen kimenete lesz hazánkban is ennek a járványos betegségnek, hány áldozata, és mikorra cseng le a betegség, hogy visszatérhetünk ahhoz az életformához, amit megszoktunk, de bátran mondhatjuk, hogy soha nem lesz többé olyan, mint ami eddig volt. Hiszünk a gondviselésben, ami nem fatalizmus, és nem is azt jelenti, hogy Isten megkímélt bennünket a megpróbáltatásoktól, hanem azt jelenti, hogy megadja a lelki erőt, hogy elviseljük a nehézségeket. Nagy tisztelettel gondolunk az egészségügyben és a közellátásban dolgozó embertársainkra, akik életük kockáztatásával végzik munkájukat, és reménykedünk abban, hogy előbb-utóbb tudósaink megtalálják mostani betegségünk ellenszerét. De nem hunyhatjuk be szemünket a valóság előtt, hogy nagyon törékeny az emberi létünk. Tapasztaljuk mostanában, hogy sokan ráébredtek halandóságukra, még azok is, akik nem hívők, vagy névleges keresztények, akik úgy éltek, mintha örökké tartana földi életük. Igyekeztek nem gondolni a halálra, és a közbeszédből teljesen száműzni, most azonban az élet senkit sem hagy közömbösen. Nemrégiben egy orvos állítólagos megtéréséről olvashattunk a világhálón, aki magát korábbi ateistának vallotta, de a kórházban istenhitre tért. E cikk nyomán megindult a nem hívőknek a hada, és a szokásos kifogással támadásba lendült, Isten jóságát és létét megkérdőjelezve. Itt igazolódik be a dúsgazdagnak mondott jézusi példázat: „ha a holtak közül jön vissza valaki, némelyek még akkor sem hisznek.”[1] Van egy másik ószövetségi idézet is, amely körbejárt, Izajás próféta 26. fejezetében, annak 20. versében olvasható: „Menj be kamrádba, én népem, s zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid időre, míg el nem múlik a harag.”[2] Sokan telitalálatnak érzik, és a jövendölés beteljesülésének, mégis újszövetségi hittel magyarázatot kíván: Isten haragja nem szenvedély, és főként nem bosszú. A Szentírás Isten szentségét, igazságosságát, amely büntetésként is megvalósulhat, mondja haragnak. Jézus gyakran bíztatta övéit, hogy kérjenek és kapnak, hiszen gondviselő Atyánknak gondja van gyermekeire, még az ég madaraira, vagy a rét virágaira is. Ezt is helyes összefüggésbe kell tennünk, mert Isten gondviselése azt jelenti a teremtett világban, hogy minden létező elérheti a célját. A madarak, a virágok, hogy fent maradnak; az ember pedig úgy, hogy eljut az üdvösségre. Ezért a Miatyánkban megfogalmazott kérés: „Legyen meg a Te akaratod!” – azt foglalja magában, hogy azt az isteni kegyelmet kérjük, hogy mi minden körülmények között eljussunk az üdvösségre. Kinyilatkoztatott igazság, hogy Isten azt akarja: „minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére.”[3] Ezért a kérő ima szólhat a mindennapi kenyérért, az egészség megtartásáért, minden rossz elkerüléséért, elsődlegesen ahogy Lukács evangélista írja: „ha tehát ti bár rosszak vagytok, tudtok jót adni fiaitoknak, mennyivel inkább adja Mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”[4] A Szentlélek adománya főként nem karizmatikus megnyilvánulásokban mutatkozik meg, hanem abban, ahogy Jézus elküldte, mint „Paraklétoszt” (Vigasztalót) és hogy az ő műve folytatódjék, mi pedig Szentlélektől fölkentek, azaz krisztusiak legyünk. A szenvedésre gondolva pedig, hogy Krisztus lelkületével tudjuk elfogadni. Az ősegyház egyik legcsodálatosabb himnusza a Filippi levélben olvasható: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”[5] A nagyböjti időszak minden évben lelkünkbe vési ennek fontosságát: keresztútjárások, Krisztus szenvedéséről való elmélkedések, Passió, fájdalmas rózsafüzérek, de most a külső körülmények különösen is ráhangolnak bennünket, keresztényeket, a szenvedések, nehézségek elfogadására.

    Mégsem maradunk meg a fájdalmas Krisztus szemlélésénél, mert Isten gondviselésében a kereszthalált követte a feltámadás. Ezért is a mostani húsvéti jókívánságaim erre utalnak: A Feltámadt Krisztus nyissa meg a mi értelmünket, hogy megértsük az Írásokat: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell és harmadnap fel kell támadnia a halálból.”[6]

     

    † Balázs érsek

    [1] Lk 19,30

    [2] Iz 26,20

    [3] 1Tim 2,4

    [4] Lk 11,13

    [5] Fil 2,5-7

    [6] Lk 24,45-47

    (semjenzsolt.hu)