A migrációról tárgyalt Semjén Zsolt a Vatikánban

2018. október 09.
Pietro Parolin szentszéki államtitkár
Ossza meg ismerőseivel!

    A kormány álláspontja, hogy nagyon világos különbséget kell tenni a gazdasági migráció és az életükért menekülők befogadása között – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki hétfői vatikáni látogatásán tárgyalást folytatott Pietro Parolin szentszéki államtitkárral. A miniszterelnök-helyettes a közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy a megbeszélésen szó volt a pápa magyarországi látogatásának lehetőségéről, illetve Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáról is.

    Semjén Zsolt tájékoztatása szerint több mint másfél órás tárgyalást folytatott Pietro Parolin szentszéki államtitkárral, amelyen minden jelentős témát érintettek. Szó volt a megbeszélésen az egyházi ügyekről, az egyházi iskolákról, illetve arról, hogy mennyire rendezett és modellértékű az állam és egyház kapcsolata Magyarországon.

    A politikus elmondta: kiemelt hangsúllyal szerepelt a tárgyaláson a 2020-as nemzetközi eucharisztikus kongresszus, illetve annak előkészületei.

    A tárgyaláson szó volt a pápa magyarországi látogatásának lehetőségéről – közölte. Ezzel összefüggésben elmondta: a pápát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magyar kormány egyszerre hívta meg, ezt Áder János államfő tolmácsolta is korábban. Az eucharisztikus kongresszus szép alkalom lenne a magyarországi látogatásra, ahogy Mindszenty bíboros boldoggá avatása is – mutatott rá Semjén Zsolt, aki kiemelte: a boldoggá avatás “belátható távolságon belül van”.

    Érintettek világpolitikai kérdéseket is az Európai Unió, illetve Magyarország vonatkozásában – ismertette Semjén Zsolt, aki hozzátette: a témák között szerepelt a kárpátaljai magyar kisebbség helyzete.

    A kormányfő-helyettes részletesen tájékoztatta Pietro Parolin bíborost arról, hogy mit miért tesz magyar kormány a migráció ügyében. Kiemelte, hogy a segítséget szeretnék helybe vinni, és a megoldás nem az, hogy ezek az emberek a szülőhelyüket elhagyják, hanem az a helyes megoldás, ha a szülőföldjükön segítik őket emberhez méltó életet élni. Semjén Zsolt közlése szerint a bíboros nagyra értékelte, hogy a keresztényeket segítő intézményrendszer a kormányzaton belül óriási anyagi segítséget nyújt kórházak, iskolák építéséhez.

    Úgy fogalmazott: nagyon világosan be tudták mutatni a magyar álláspontot.

    A miniszterelnök-helyettes rámutatott: a Szentszék világméretekben gondolkodik, és a szolidaritás, mint keresztény erény hangsúlyozása természetes küldetése a katolikus egyháznak. Igazából az a kérdés, mi a hatékony szolidaritás – jelezte, hozzátéve: a magyar álláspont szerint a migráció konfliktusokat, terrorizmust generál a befogadó országok esetében.

    Semjén Zsolt közlése szerint Pietro Parolin bíboros fontosnak tartotta, hogy azokról az emberekről, akik az életükért menekülnek, politikai, vallási okokból, amíg veszélyben vannak, gondoskodni kell. Nagyon világos különbséget kell tenni ugyanakkor, a gazdasági migráció és az életükért menekülők között – jelezte a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: a bíboros ezt teljes mértékben osztotta, és nagyon konstruktív volt. A Szentszék álláspontja világos, a szolidaritás hangsúlyozása mellett elismerik az identitáshoz való jogot, az országok biztonsághoz való jogát, s azt, hogy csak olyan mértékben lehetséges a befogadás, amilyen mértékben az integráció valóban megoldott.

    (Forrás: MTI)

    Pietro Parolin szentszéki államtitkár