Sargentini torzít, Soros akcióba lépett, Merkel meg katonai megszállás alá helyezné Magyarországot

2018. szeptember 20.
Ossza meg ismerőseivel!
    Levelet írt a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetőinek az Európai Parlament Magyarországot érintő döntéséről és annak következményeiről Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze. A levelet teljes terjedelmében a Hetek pénteken megjelent száma közli, de a PestiSrácok.hu-hoz már most eljutottak részletek a dokumentumból. Levelében Németh Sándor azt írja a Sargentini-jelentésről, hogy az a hazugságoknak és a valóságnak olyan keveréke, amelynek szellemisége és célja egyaránt botrányos és elfogadhatatlan. A vezető lelkész szerint „Soros György és a háttérhatalmak más képviselői mindent megtesznek azért, hogy meghiúsítsák az antiglobalista, bevándorlásellenes, nemzeti és keresztény politikai erők megerősödését Európában”. Szerinte Orbán Viktor magyar miniszterelnök felvette a kesztyűt. „Ha Orbán feladná elveit, az ifjú osztrák kancellárhoz hasonlóan politikai szupersztár is lehetne belőle, de remélhetőleg ő a nehéz, keskeny utat választja jövőben is, ami az eljövendő új korszakba vezeti Magyarországot” – írta Németh Sándor.

    Németh levelében kijelenti: bár 2019 májusában európai parlamenti választások lesznek, már most előre lehet látni azt is, hogy a választás után a szuverenisták és a globalisták közötti küzdelemnek nem lesz vége, a jövő alakulását pedig meg fogják határozni a két egymással szemben álló hatalom között a májusi választás után létrejövő erőviszonyok. Németh Sándor úgy látja: a jelenlegi Európai Unió még nem birodalom, de azzá válhat, illetve létrehozhatja annak fundamentumait, ráadásul már a közeljövőben.

    A Hit Gyülekezete vezető lelkésze tájékoztatja a karizmatikus keresztény vezetőket, hogy a jövő Európájával kapcsolatban több elképzelés is megfogalmazódott az elmúlt években a bal- és jobboldalon álló politikai szereplők részéről. E nézetek közül – folytatódik a levél – a legnépszerűbbek azok, melyek a még erőteljesebb integrációban látják a bajok orvosolását. Ezt a koncepciót elsősorban a franciák és a németek képviselik, mert ez a struktúra az erős és nagy európai országok érdekeit szolgálná – teszi hozzá Németh Sándor, felhívva ugyanakkor a címzettek figyelmét arra is, hogy „főleg a kelet-európai tagországok azonban nem akarnak még erőteljesebb integrációt, hanem nemzeti önállóságuk megőrzését hangsúlyozzák, amelyet a nyugati országokkal való szoros és partneri együttműködés keretében képzelnek el”. Arra is emlékeztet: ezek az országok ragaszkodnak keresztény tradícióikhoz is, és emiatt szemben állnak a ultraliberalizmus kulturális forradalmával. Ez a kisebbségi csoport nemzetek, nemzetállamok Európájában szeretne a jövőben is élni, birodalmi fennhatóság nélkül”.

    A cikk folytatódik a pestisracok.hu oldalon.