Eszünk ágában sincs felfüggeszteni a Stop Sorost

2018. szeptember 24.
Ossza meg ismerőseivel!

    Persze, hogy nem függesztjük fel a Stop Sorost. Már mérlegeltünk mindent, meghoztuk a jogszabályt. Eszünk ágában sincs felfüggeszteni! – kapta meg  az ATV stábja rövid választ kapott Semjén Zsolttól, akit a Stop Soros csomaggal kapcsolatban kérdeztek. A kérdés apropóját az adta a baloldali médium sajtómunkásának, hogy a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány Strasbourghoz fordul a Stop Soros törvénycsomag miatt.

    Rajta! Ez egy szabad ország, mindenki oda fordul, ahová akar – így reagált Semjén Zsolt az ATV-nek arra, hogy az alapítvány az Alkotmánybíróság után a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a “Stop Soros” törvénycsomag miatt, mivel az szerintük büntethetővé teszi, a szerintük független civil szervezetek munkáját.

    Völner Pál már tegnap azt mondta, hogy megküldték a válaszaikat a Stop Sorosról és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosításról az Európai Bizottságnak, az ellenünk indított kötelezettségszegési eljárás keretében. Az igazságügyi államtitkár úgy fogalmazott, hogy ezek a jogszabályok az országot és Európát védik.

     (Forrás: pestisracok.hu)