Tények a 1918-as gyulafehérvári nyilatkozattal kapcsolatban

2018. augusztus 03.
veritas3
Ossza meg ismerőseivel!

    Reagálás a LARICS (a román Információs Háború és Stratégiai Kommunikáció Elemzésének Laboratóriuma) állásfoglalására az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozattal kapcsolatban. A VERITAS Történetkutató Intézet közleményét szó szerint közöljük.

    A Román Királyság vezetői 1883-ban titokban aláírták azt a szerződést, mely által csatlakoztak az Osztrák-Magyar Monarchia, Németország, Olaszország alkotta úgynevezett hármas szövetséghez. Románia azért döntött a szerződés aláírása mellett, mert veszélyben érezte magát Oroszországgal szemben. A szerződést az első világháború kitöréséig ötévente mindig meghosszabbították, legutoljára 1913-ban. A szerződő államok vállalták, hogy békében élnek egymás mellett és nem kötnek másokkal olyan szövetséget, amely a szerződő felek valamelyike ellen irányul. A Monarchia vállalta, hogy a románokat segíti, ha azokat nem provokált támadás érné. A románok arra kötelezték magukat, hogy támogatják egy háborúban a Monarchiát, ha azt a románokkal szomszédos állam megtámadná.

    Az első világháborúban Románia a semlegességet választotta. Azonban a román miniszterelnök már 1914. október elsején megszerezte Oroszország jóváhagyását ahhoz, hogy Románia Erdélyt és Magyarország románok lakta egyéb területeit bekebelezhesse. Majd 1916. augusztus 17-én titkos megállapodást írt alá valamennyi antant hatalommal. Ennek keretében vállalta, hogy támadást indít az Osztrák-Magyar Monarchia ellen. Cserébe az antant felajánlotta a Monarchiához tartozó Bukovinát, a Magyar Királyság részét képező Erdélyt, Kelet-Magyarországot (Vásárosnamény-Mátészalka-Gyula-Békéscsaba-Makó vonalig), a Bánságot a Tisza és a Duna vonaláig. Románia azt vállalta a területszerzés érdekében, hogy a szerződéskötést követő tíz napon belül megtámadja a Monarchiát, és a háború folyamán nem köt a központi hatalmakkal különbékét.

    Az antanttal kötött szerződés értelmében Románia megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát és betört Erdélybe. A központi hatalmak seregei azonban az ősz folyamán kiűzték a hódítókat, ellentámadásuk folyamán elfoglalták Bukarestet és a Regát területeinek jelentős részét.

    Az antanttal kötött megállapodás ellenére a román kormány 1918. május 7-én külön békeszerződést írt alá a központi hatalmakkal, melyet a parlament június folyamán ratifikált. Ferdinánd király azonban nem írta alá a törvényt. Ezzel érvelt 1918 őszétől a román kormány az antant vezetőinél, hogy a királyi aláírás elmaradása miatt semmisnek tekinthető a különbéke.

    Az 1918. novemberi belgrádi fegyverszüneti egyezmény előtti utolsó pillanatban Románia újra belépett az antant oldalán a háborúba és seregei megindultak Erdély ellen.

    Az erdélyi székelyek 1918. november 28. marosvásárhelyi gyűlésükön deklarálták, hogy Magyarországhoz kívánnak tartozni a jövőben és ezen állam égisze alatt kértek egyenlő bánásmódot és jogokat minden erdélyi nemzet számára.

    1918. december elsején a gyulafehérvári román nagygyűlésen a jelenlévők döntöttek a Romániával való egyesülésről. Egyúttal kimondták azt is, milyen formában képzelik az Erdélyben élő különböző népek együttélését. Ideiglenes autonómiát kértek a területekre egy alkotmányozó parlament összeüléséig és nemzeti szabadságot az ott élő népeknek. Az erdélyi románság e nyilatkozattal akarta elfogadtatni az erdélyi magyarsággal az impériumváltást, a regáti államhoz való csatlakozást. A nyilatkozat azonban politikai deklaráció volt, nem kötelezően betartandó jogszabály. Mint ilyen, erkölcsileg jelentett kötelezettségvállalást megfogalmazói, elfogadói részéről, de ennek nem tettek eleget.

    Az elfogadott dokumentumot egy román delegáció vitte az uralkodóhoz. Ferdinánd király 1918. december 24-én dekrétumban megerősítette a gyulafehérvári nyilatkozatban említett területek egyesülését Romániával. Viszont e jogszabályban már egy szó sem esett az újonnan szerzett területek autonómiájáról és az ott élő etnikumok nemzetiségi jogairól.

    1918. december 22-én Kolozsváron az erdélyi magyarság deklarálta, hogy nem kíván Romániához tartozni, hanem a wilsoni elvek alapján, önrendelkezési jogukkal élve Magyarországhoz való tartozás mellett foglaltak állást. Két nappal később Kolozsvárra is megérkezett a román hadsereg.

    1919. január 8-án az erdélyi szászok a medgyesi gyűlésükön a gyulafehérvári nyilatkozatot saját korábbi autonómiájuk (szász székek) visszaállítása garanciájának tekintve, egyeztek bele a Romániával való egyesülésbe.

    A gyulafehérvári nyilatkozattal ellentétben az erdélyi területekre bevonuló román hadsereg nem autonómiát, hanem katonai közigazgatást vezetett be, elűzve az addigi magyar hivatalnokokat, a románokra esküt tevő szász hivatalnokokat pedig fokozatosan leváltották.

    A wilsoni elvek alapján kérte a magyar békedelegáció elnöke 1920. január 16. meghallgatásán az antant vezetőitől, hogy a Magyarországtól elcsatolni szándékozott területek lakosságának körében tartsanak népszavazást, melyen az érintett területek lakossága véleményt mondhat arról, hogy mely állam impériuma alá kíván tartozni. Ezt a kérést az antant vezetői nem támogatták, Wilson elnök 14 pontja ellenére a békekonferencia csak a győztesek igényeit vette figyelembe, az elcsatolt területeken élő magyarság önrendelkezési igényeit nem.

    Az első világháborút követő békerendszerben a területileg megnövekedett Romániában 1923-ban új alkotmányt fogadtak el. Ebben a gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltak és a kisebbségi jogok nem kaptak helyet.

    A LARICS közleményét ide kattintva találhatja meg eredeti – román – nyelven, az erről szóló magyar nyelvű cikk pedig itt olvasható.

    (Forrás: MTI)
    veritas3