Magyar püspököt szenteltek Temesvárott

2018. augusztus 06.
Ossza meg ismerőseivel!

    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte a magyar kormányt Pál József Csaba, az új – székely származású – temesvári püspök szentelésén. A kereszténydemokraták elnöke köszöntő beszédében kiemelte: a nyelvi sokszínűség, a kulturális különbözőség csak akkor jelenthet akadályt, ha nincs bennünk szeretet. A kereszténység mindig nemzetben gondolkodott, minden nemzet Isten gondolata az emberiségről. A kereszténység nem megfojtotta a nemzeti létet, hanem a megnemesítésével segítette annak kibontakozását.

    A kereszténység mindig elutasította a két szélsőséget: a nemzetietlenséget és a sovinizmust. Keresztény politikusként a célunk csak az lehet, hogy minden nép a saját nyelvén, és minden felekezet a saját szokásai szerint dicsérhesse az Istent! – hangsúlyozta Semjén Zsolt

    A három nyelven – németül, magyarul és románul – tartott szertartás keretében mintegy negyven romániai, magyarországi, szerbiai, horvátországi, németországi római katolikus, illetve görög katolikus püspök tette Pál József Csaba fejére a kezét.

    A püspök felkenésének, a főpásztori jelképek átadásának ceremóniáját Martin Roos leköszönő püspök, valamint Ioan Robu bukaresti érsek, metropolita és Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezette.

    Pál József Csaba a püspöki beköszönő beszédében azt hangsúlyozta, hogy Isten ajándékaként kell tekinteni a másik emberre, a másik népre, és az „egység a sokszínűségben” elv követését tartotta kívánatosnak. Úgy vélte: a Temesvári egyházmegyében a magyarok, a románok, a németek, a horvátok, a bolgárok és a szlovákok “csak együtt tudják beteljesíteni az Úr rendelését”.

    A szertartás keretében felolvasták Ferenc pápa üdvözletét és apostoli áldását

    Temesvári püspökké szenteltés 02

    „Nagy felelősséggel és teherrel járó tisztséget kapsz. Ezért buzgón kérd az isteni támogatást, hogy a Megváltó erényeivel megerősödve Szent Gellért püspök és Nepomuki Szent János védőszentek közbenjárásával, és a máriaradnai Szűzanya oltalma alatt igyekezz hatékonyan terjeszteni az üdvösségszerző tanítást, amelyből a hívek a legnagyobb lelki gazdagságot meríthessék” – fogalmazott üzenetében Ferenc pápa.

    A leköszönő Martin Roos püspök arra emlékeztetett, hogy az egykori Csanádi egyházmegyéből alakult temesvári, szegedi és nagybecskereki egyházmegyék ma is testvéri kapcsolatokat ápolnak, szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hiszen közös a történelmük.

    A ceremónia végén a magyar kormány és Orbán Viktor kormányfő üzenetét tolmácsoló Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arra figyelmeztetett, hogy a kereszténység mindig is nemzetben gondolkodott, és azt vallotta, hogy minden nemzet, nemzetrész és nemzetiség istennek egy gondolata, egyszeri és megismételhetetlen érték.

    A miniszterelnök-helyettes felidézte: Jézus azt kérte híveitől, hogy „minden népeket” tegyenek tanítványaikká, és nem az egyes emberekre utalt. Hozzátette: a kereszténység nem megfojtotta a nemzeti létet, hanem a megnemesítésével lehetővé tette a nemzeti lét fennmaradását és kibontakozását, és mindig elutasított két szélsőséget: a nemzetietlenséget és a sovinizmust.

    Temesvári püspökké szenteltés 03

    „Az egyháznak küldetése és feladata az is, hogy a sokszínűség és a gazdagság jegyében minden nemzetet tanítson, minden nemzethez eljuttassa Krisztus üzenetét, hogy minden nemzet, nemzetrész és kisebbség a saját anyanyelvén, a saját kultúrájában dicsőíthesse az Istent” – fogalmazott nagy tapsot aratva a miniszterelnök-helyettes.

    Victor Opaschi, a román kormány vallásügyi államtitkára is arra hívta fel a figyelmet köszöntőbeszédében, hogy a hit és a vallás egyesíthet, és a találkozás helyévé válhat egy olyan világban, amelyet a széthúzás szelleme veszélyeztet. Az államtitkár úgy vélte: a vallási és etnikai sokszínűség fontos része a romániai identitásnak, és erre Temesvár és a Bánság jó példát nyújt.

    A 64 éves, székelyföldi származású Pál József Csabát május 16-án nevezte ki Ferenc pápa a temesvári egyházmegye püspökévé. Az új püspök jelmondata: „Tartsd meg őket a te nevedben!”, ezt Jézus főpapi imájából választotta. Címerében pedig a székely eredetre utaló nap és hold, a szentháromság jelképe, valamint a bánsági egyházmegye hétnyelvűségére utaló jelkép szerepel.

    A Temesvári egyházmegyét 1990 óta német ajkú püspökök, Sebastian Krauter, majd Martin Roos vezették. Martin Roos 19 évi püspöki szolgálat után előrehaladott életkorára hivatkozva kérte felmentését. A soknemzetiségű egyházmegye etnikai összetétele a bánsági svábok tömeges elvándorlása után radikálisan átalakult. A mára csaknem 109 ezer hívet számláló egyházmegyében a hívek 44,1 százaléka magyar, 27,1 százaléka román, 10,9 százaléka német, 4,8 százaléka horvát, 4,4 százaléka bolgár, 2,2 százaléka szlovák, 2,6 százaléka roma és 1,8 százaléka cseh nemzetiségűnek vallotta magát.

    (Forrás: kdnp.hu)