Van-e szebb dolog, mint magyarnak lenni?

2018. március 14.
Ossza meg ismerőseivel!

    KOLOZSVÁR, 2018. március 14.

    Tisztelt Honfitársaim!

    Ma, 2018. március 14-én, 1 nappal az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója előtt, alig egy hónappal a nemzeti önállóságunk és megmaradásunk szempontjából is sorsdöntő magyarországi országgyűlési választások előtt, nagy meghatottsággal mondom ki ezeket a szavakat:

    Tisztelt Honfitársaim!

    Meg kell mondjam, hogy nem nagyon szoktam meghatódni – a politikában azért megkeményedik az ember –, de amikor itt Kolozsváron, Mátyás király szülőföldjén, ahol Márton Áron 1944-ben elmondta híres püspöki beszédét az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában, és ahol nemrégiben Tőkés László is letette állampolgári esküjét előttem – ha erre gondolok, és arra a több mint 1 millió honfitársamra, akit kormányzásunk alatt sikerült a nemzet vérkeringésébe visszakapcsolnunk – akkor az ember megrendül. Szent Pál szavai jutnak eszembe: tagjai vagyunk egymásnak!

    Tisztelt Honfitársaim!

    Ma bármelyik magyar, éljen bárhol a világban, biztos lehet benne, hogy ha üldözik, vagy máshol nem tud boldogulni, van egy hazája, ahová bármikor visszatérhet. A kormány nemcsak szavakkal, de tettekkel is folyamatosan támogatta a Haza további fogyatkozás nélküli megmaradását. 2010-ben 163 millió forintot fordítottak erre a célra, idén pedig már 3,2 milliárd forint – közel húszszorosa – jutott rá. Az elmúlt években a kormány támogatta 26 új templom felépítését, és mintegy 300 felújítását, hozzájárult egyházi óvodák, iskolák, kollégiumok, parókiák, lelkészi és közösségi házak megújulásához, valamint segítette közösségi programok, zarándoklatok, katolikus táborok megvalósulását is. De ehhez szükség van az állampolgárságra, amelynek szerves része a szavazati jog, mert ez biztosítja, hogy Önök is részt tudjanak venni azoknak a döntéseknek a meghozatalában, melyeknek az egész magyar nemzetre, így az Önök életére is fontos kihatása van. „Semmit rólunk nálunk nélkül” – mondja a legnagyobb magyar, és a mi nemzetpolitikánk nem tesz mást, mint megpróbál ennek az alapelvnek következetesen érvényt szerezni. Ez a nemzet közjogi egyesítése, hogy nemzettársaink valóban a honfitársaink lehessenek!

    Tisztelt Honfitársaim!

    Önök is tudják, hogy ezt nem mindenki gondolja így. Az a helyzet, hogy 2009-ben még a szocialistákkal alkudoztam, mert úgy tűnt, hogy mégiscsak elfogadnak egy állampolgársági törvényt, mivel ők is érezték, hogy Gyurcsánnyal a homlokuk közepére beleégették a nemzetárulás bélyegét, amiből próbáltak volna már szabadulni. A színfalak mögött volt egy tárgyalás, és be is nyújtottam Németh Zsolt képviselő úrral egy állampolgársági javaslatot, de ezt a szocialisták csak akkor fogadták volna el, ha belemegyünk abba, hogy legyen magyarországi magyar állampolgár és külhoni magyar állampolgár. A külhoni magyar állampolgároknak persze csak korlátozott jogaik lettek volna, választójoguk például nem. Mivel ezt a magyarságon belüli megkülönböztetést – részleges jogfosztást – nem tudtam és nem is akartam elfogadni, inkább visszavontam az egész javaslatot azzal, hogy ha nem megy, nem megy, megvárjuk a választást, aztán a választások után majd alkotunk egy olyan törvényt, ami szívünk szerint való. A Kárpát-medencei magyarság és az emigráció magyarsága nem valami kvázi állampolgárságot vár, mert nem kvázi magyar, hanem ugyanolyan magyar állampolgárságot, mint ami nekünk van. Egy magyar nemzet van, egy magyar állampolgársággal. A választást, mint tudják, óriási fölénnyel megnyertük, és megalkottunk egy olyan törvényt, amivel reményeink szerint letörölhetetlen pecsétet tettünk a nemzeti összetartozás ügyére. De, tisztelt honfitársaim, nyilván Önök is tudják, hogy a veszély nem múlt el. A baloldal (legalábbis a többségük) hozzáállása egy jottányit sem változott ebben az ügyben, Gyurcsány Ferenc pedig a második nemzetárulást követi el, amikor az Önök szavazati joga ellen kampányol. Tisztelt Honfitársaim! Ne becsüljük alá a veszélyt, mert Önök is tudják, hogy a bosszúvágy és a hatalmi megszállottság talán a legerősebb hajtóerők az életben. Ezért én úgy gondolom, hogy az Önök számára – és ezáltal számunkra is – ez a magyarországi választás elsődleges tétje: megőrizni vagy feladni nemzetünk sok munka és szenvedés árán megvalósult újraegyesítését.

    Tisztelt Honfitársaim!

    El kellett mondanom ezeket a tényeket, mert úgy gondolom, hogy mi magyarok álljunk mindig két lábbal a földön. De szűkkeblűség volna az aktuálpolitikára szűkíteni ezt a nagyszerű ünnepet, amelyben a magyar nemzet egyetemes küldetése is benne rejlik. Ahogy a keresztény hagyomány egy szép szövege fogalmaz: „taníts meg minket (Urunk) arra, hogy a földi dolgokról okosan gondolkodjunk, és az égiekhez ragaszkodjunk!” Miben is rejlik ez az egyetemes küldetés? Talán a forradalom és szabadságharc ünnepén nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a magyar nép történelmi küldetése: a szabadság. Egy volt miniszterelnök mondta: nincs még egy nép a környezetünkben, amely annyiszor kelt volna fel reménytelenül a szabadságért, mint a magyar. Amikor az idegen elnyomás rajtunk eluralkodik, akkor gyönyörű szabadságharcokkal ékesítjük történelmünket: ez történt Rákóczi fejedelem idején, ez történt 1848-49-ben és végül, de nem utolsósorban 1956-ban is. És ezek nem akármilyen szabadságharcok, hanem egész Európa sorsára kiható, világraszóló szabadságharcok voltak, amelyeket bár mindig levertek, utána már nem lehetett ugyanúgy folytatni, ahogy előtte tették velünk az elnyomó hatalmak. Ebben a szabadságszeretetben, ebben a páratlan és áldozatot nem kímélő szabadságszeretetben áll nézetem szerint nemzetünk géniusza.

    Tisztelt Honfitársaim!

    Amikor az Önök nagy püspöke – aki tehát az én püspököm is –, szóval amikor Márton Áron az ő emlékezetes beszédét ugyanebben a városban elmondta, a rettenetes csonkolásból alig ocsúdott nemzet két pogány hatalom között, a barna és a vörös diktatúra szorításában őrlődött. Mi a helyzet ma? Habár az európai egységesítő mozgalmaknak sikerült elérniük azt, hogy ma a kontinens nagy részén már viszonylag békés és demokratikus keretek között élhetünk (ezért is volt olyan kirívó 2006 máig feldolgozatlan tapasztalata), az elnyomó rendszerek szellemi örökösei ma is köztünk élnek. Az egyik oldalon a túlzók, a kirekesztők, az örök hőbörgők, akiknek a vezetője ma ráadásul olyan gyorsan változtatja az elképzeléseit (a hatalom megszerzése érdekében), mint más ember az alsónadrágját. A másik oldalon az örök besúgók, akik abban lelik örömüket, találják meg perverz hivatásukat, ha a saját nemzeti érdekeik ellen ténykedhetnek Brüsszelben, az európai kozmopolitizmus fővárosában. Mondanom se kell, hogy a veszélyes és torz eszményeket kergető spekuláns kapva kap az ilyen embereken és hazai szövetségeseiken, hogy lejárassa velük hagyományos értékeinket, és ellenállás nélkül terjeszthesse a maga rögeszméjét, amit „nyílt társadalomnak” neveznek.

    Tisztelt Honfitársaim!

    Ez egy agyrém. Ha valaki, akkor Önök pontosan tudják, mit jelent ez az asszimilációs nyomás, mit jelent nap mint nap nap küzdeni olyan alapvető jogokért, mint az anyanyelv ápolása, a saját ünnepeink békés megünneplése, a hagyományok zavartalan továbbadása. Én nem tudom az emberiség nagyobb megszegényesülését elképzelni, mint ha a francia nem lenne francia, a német német, a lengyel lengyel és a magyar magyar. A kozmopolita felfogás nem az ember kiteljesítése, hanem mintegy antropológiai megcsonkítása. Nem véletlen, hogy a keresztény felfogás nemzetben gondolkodik, minden nemzetet értéknek tekint, és azt tanítja, hogy minden nemzetnek joga van a létezéshez, sőt minden nemzetnek éppen az egyetemes emberiség iránti elsődleges kötelessége, hogy a saját értékgazdgságát kibontakoztassa, és az egyetemes emberiség számára elérhetővé tegye. Isten az égi haza mellett földi hazát is adott nekünk. Ezért valamiképpen az égi hazához is hűtlen az, aki a földi hazájának sorskérdései elől elmenekül. Európa északi és nyugati része pedig ehhez úgy viszonyul, mint a torony iránt haladó három székely góbé az anekdotában, akiktől valaki megkérdezi:

    - Hová-hová ilyen sietősen?

    - Mi bizon Kolozsvárra!

    - És tudja-e kend, hogy merre van Kolozsvár? – kérdi az egyiktől.

    - Nem én.

    - Hát kend?

    - Én sem tudom.

    - Hát kend?

    - Én sem tudom, de tudjuk mi együtt!

    Bizony ma Európa nagy része ebbe az irányba halad: nem veszik észre, hogy a tömeges migráció egy olyan probléma, amit csak egyszer lehet elrontani, és utólag már szinte lehetetlen visszacsinálni. Ne tartsanak túlzottan pesszimistának, ha azt mondom, hogy Európa nyugati fele – legalábbis abban a formában, ahogy mi ismertünk – már nagyrészt elveszett. De mi még tartjuk magunkat, és ahogy 1848-49-ben, most is elszántan küzdünk a szabadságunkért, a nemzeti önrendelkezésünkért és a hagyományaink megőrzéséért. És ebben a küzdelemben, bár egyedül kezdtük, magunkra vonva ezzel – ha emlékeznek – csaknem egész Európa haragját, ma már korántsem vagyunk teljesen egyedül. Sőt – ritka fejlemény ez a történelmünkben – olyan erős szövetségesekre támaszkodhatunk, mint az Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, és legszorosabb szövetségeseink, a V4-országok…

    Tisztelt Honfitársaim!

    Ez a magyarországi választások másik, rajtunk jócskán túlmutató tétje: sikerül-e megőrizni Európának legalább ezt a részét magyarnak, szlováknak, lengyelnek vagy éppen románnak. A másik lehetőség, hogy tanult német kollégám, az azóta egyébiránt megbukott Martin Schulz lázálmának megfelelően itt is megvalósul a sajátos nemzeti karaktert egészében nélkülöző, leginkább valamiféle bürokratikus és pénzügyi masszára hasonlító Európai Egyesült Államok. Én ezt nem szeretném, és feltételezem, hogy Önök sem, hiszen már évszázadok óta elszántan küzdenek a nemzeti önazonosságuk megőrzéséért egy kulturálisan idegen közegben – amely azonban még mindig 100-szor közelebb áll hozzánk, keresztény magyarokhoz, mint azoké a hatalmas tömegeké, akiket most hozzánk és előbb-utóbb Önökhöz is be akarnak telepíteni.

    Tisztelt Honfitársaim!

    Az esélyeink ebben a harcban nem rosszak, de folyamatosan résen kell lennünk, mivel az ellenfél nem válogat eszközökben, mindennap ránk uszítja láncos médiakutyáit és Brüsszelbe vagy akár a magyar fővárosba előretolt hadtesteit. Egy olyan politikai erő van Magyarországon, ami ennek a rettenetes nyomásnak következetesen ellen tud állni, és az az Orbán Viktoré. Ha ezt a küzdelmet – az Önök segítségével – sikerül megvívnunk, akkor a költő szavaival mi is elmondhatjuk magunkról: „A magyar név megint szép lesz, / Méltó régi nagy hiréhez.” Ha pedig a túlerő nyomásával szemben valamiért mégis alulmaradnánk, ahogy az végül (de facto) 1849-ben történt, akkor is megismételhetjük a magyar közmondást: „A szerencse forgandó, a becsület állandó.” Van-e szebb dolog, mint magyarnak lenni?

    Köszönöm figyelmüket!

    (semjenzsolt.hu)