A horvát-magyar az egyik legszorosabb sorsközösség

2018. március 05.
DSC_9272(1)
Ossza meg ismerőseivel!

    A horvát-magyar az egyik legszorosabb sorsközösség a közép-európai térség történetében – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke Csurgón pénteken.

    Az egykori magyarországi tengeri kikötő jelentőségéről szóló, Fiume-emléknapon tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá: Horvátország és Magyarország államszövetsége Szent László király uralkodása idején kezdődött, az éppen 150 évvel ezelőtti, 1868-as horvát-magyar kiegyezés pedig a két országnak, azon belül Fiume gazdasági, kulturális fellendülésének fénykora is volt.

    A magyarság a Kárpát-medencében boldog lenne, ha annak az autonómiának a töredéke megilletné, mint ami a kiegyezés után Horvátországot, horvát barátainkat megillette – jegyezte meg a Fiume Barátai Egyesületnek és a csurgói önkormányzatnak a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázumban tartott eseményén.

    Kitért rá: Horvátország Antall József miniszterelnöksége idején óriási segítséget kapott önvédelmi háborújához, abban pedig, hogy az ország csatlakozhatott az Európai Unióhoz, nagy szerepe van Orbán Viktornak, aki a magyar elnökséget kihasználva „keresztülpréselte” az ország felvételét a közösségbe.

    Semjén Zsolt az emléknap keretében rendezett tudományos konferencián mondott beszédében utalt rá, hogy Fiume immár 100 éve nem tartozik Magyarországhoz. Felidézte, a város az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után öt országhoz tartozott: először egy rövid életű szabad államként működött, később Olaszország, a Harmadik Birodalom, Jugoszlávia, majd Horvátország része lett.

    Fiumét 1910-ben még 6500 magyar lakta, számuk 1925-re 1100-ra, mára néhány százra csökkent – tette hozzá.

    Szólt arról, hogy a belváros a monarchia hangulatát idézi és tele van magyar emlékekkel. Példaként a kormányzópalotát, a régi raktárépületeket, Baross Gábor „vasminszter” emléktábláját, a Budapest nevét viselő rakpartszakaszt, s egyebek mellett a magyar felirattal ellátott kikötői vasbakokat említette.

    Szászfalvi László kereszténydemokrata országgyűlési képviselő arról szólt, hogy az elmúlt évszázadok bizonyították: a horvát és a magyar nép mindig barátságot ápolt. Erre épülnek azok a határ menti együttműködések, amelyek célja kihasználni a közös múltban, kultúrában, természeti értékekben rejlő lehetőségeket.

    Hozzáfűzte, mindkét ország kiemelten kezeli a Dráva menti területek fejlesztését, emellett fontosnak tartják a mindennapi kapcsolattartást a határ közelében működő intézmények, a horvát és magyar lakosság kapcsolattartását.

    Neszményi Zsolt Somogy megyei kormánymegbízott azt hangoztatta, hogy Magyarország, azon belül Somogy megye igyekszik mindent megtenni a Fiuméban élő magyarság megmaradásáért, Füstös János (Fidesz-KDNP), Csurgó polgármestere pedig felidézte, hogy a város gimnáziumába egykor fiumei diákok is jártak, köszönhetően a Budapest-Csurgó-Gyékényes-Rijeka vasútvonal átadásának is.

    Inkei-Farkas Márton, a Fiume Barátai Egyesület ügyvezetője azt mondta, a 2016-ban, Pécsett alakult szervezet szerint Fiume közös örökség, a magyar, a horvát és az olasz identitás része, megőrzését kiemelt feladatnak tekintik. Szeretnének Fiuméval kapcsolatos tudományos kutatások támogatni, továbbá elérni, hogy a városban magyar konzulátus működhessen, magyar ház nyílhasson.

    Az ügyvezető az MTI-nek azt mondta: ma már kevesen tudják, hogy Fiume mennyire fontos volt Magyarországnak: azért, hogy „kijusson a tengerhez”, egykor három megyét engedett át cserébe Horvátországnak.

     +

    „Fiumét szeretni kell”

    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde a csurgói Fiume-emléknapon

    „Rakpartodon pihenni nem tudó
    Emberraj, életzaj; — dicső zene!
    Ipar, munka szerszáminak zaja!
    Melynél nincsen dicsőbb harmónia.
    S nincs többé nyelvviszály; rég elfeledték!
    Dolgátul arra senki rá nem ér.
    Százféle nyelven szól, s megérti egymást.”

    Tisztelt Konferencia!

    Köszönöm megtisztelő felkérésüket a Fiume emléknap fővédnöki tisztére. Mondanivalómat Jókai Üdv Fiumének verséből vett részlettel kezdtem, amivel jeles írónk a fiumei városi színházban első alkalommal fellépő magyar színtársulat előadását köszöntötte.

    Jókai több szállal kötődött a kikötővároshoz. Fogadott unokája, Jókai Róza a város dómjában, a Szent Vitus templomban tartotta esküvőjét Feszty Árpáddal. Országgyűlési beszédeiben többször dicsérte a lendületes iparosítást, és elismeréssel szólt a város autonómiájáról. Az író tisztában volt a Monarchia, illetve a Magyar Királyság tengeri kapujának rendkívüli gazdasági, kulturális jelentőségével. Köszöntő versében is a több nemzetiség lakta város harmonikus életére utal, amely biztosítéka az ott élők jólétének.

    Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió polihisztor szerkesztője Fiume emlékezete címmel 2009-ben kiállítást rendezett az Országos Széchenyi Könyvtárban, amit további tíz városban, köztük Fiumében is bemutattak. A kiállítás katalógusának bevezetőjében a város akkori horvát polgármestere, Vojko Obersnel egy XIX. század közepén megjelent francia utazó leírásából idéz: „Fiume olyan magyar város, melyben olaszul beszélő horvátok élnek.” Skultéty kicsit ironikusan meg is jegyezte: ha ő írta volna ezt, akkoriban jócskán nacionalistának titulálták volna.

    Jókai 1881 szeptemberében látogatott Fiumébe, ahol a város polgármestere Giovanni de Ciotta fogadta az írót, aki az akkori Európa szállóban szállt meg. A látogatás emlékére, a ma már hivatalként működő épület falára 2014-ben az eseményt megörökítő emléktábla került.

    Csak mint érdekesség jegyzem meg, a város is szívébe zárta Jókait. Írói munkásságának ötvenedik évfordulóján külön megemlékezéseket tartottak. Igaz, a város lakóinak mindössze 6%-a volt magyar, de a százkötetes életmű díszkiadására tizenheten fizettek elő.

    Immár száz éve annak, hogy Fiume nem tartozik hazánkhoz. Huszadik századi története igencsak változatosnak mondható, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után további öt ország területéhez tartozott. Először egy rövid életű Fiumei Szabadállam jött létre, ahol még a magyar nyelv is hivatalos volt. 1924-től Olaszország, aztán a Harmadik Birodalom, majd Jugoszlávia, végül Horvátország része lett. 1910-ben még 6.500 magyar lakta a várost, de ez a szám 1925-re már 1.100-ra csökkent. Igaz a város lakói a száz év alatt szinte teljesen kicserélődtek, a magyarság száma néhány száz főre tehető.

    De ha sétára indulunk a városban, egyre-másra tűnnek elő a magyar emlékek. A Belváros épületei a Monarchia hangulatát idézik. Mindenekelőtt a Hauszmann Alajos tervei alapján épült kormányzói palota. Ma Tengerészeti és Történelmi Múzeum, aminek falairól a kormányzók arcképei néznek a látogatókra, a megfestett hajókölteményeken pedig ott lobog a magyar zászló.

    A kikötőben sikerült megőrizni a régi raktárakat, melyek a Monarchia első vasbeton épületei voltak. Baross Gábornak elévülhetetlen szerepe volt a vasúton túl a kikötő és a hajógyár építésében. Itt készült többek között a Szent István csatahajó, a Monarchia flottájának büszkesége. A vasminiszter emléktáblája megtalálható a Transzadria Székház falán, sőt az ő nevét vette fel az itt működő magyar egyesület is.

    Van egy Budapest nevét viselő rakpartszakasz, de mindennél beszédesebb a kikötői vasbakokon a magyar felirat.
    Fiume kapcsán okvetlenül beszélnünk kell a magyar-horvát kiegyezésről, annál is inkább mivel idén lesz százötven éve, hogy két éves tárgyalás után végül a két országgyűlés megállapodást kötött az államközösség fönntartására. Az érdemi tárgyalások az 1867-es kiegyezés után kezdődtek, okvetlenül szabályozni kellett a szabadságharc bukása utáni bizonytalan közjogi kapcsolatot. A Magyar Országgyűlés június 25-én fogadta el az egyezményt, az 1868. évi XXX. törvényben, amit az uralkodó november 17-én szentesített.

    A törvény a Pragmatica Sanctioból lett levezetve. A magyar koronázás Horvátországra is érvényes. Magyarország és Horvátország egy államközösséget alkot egyfelől más országokkal, másfelől a Monarchia többi részeivel szemben. Az államon belül pedig Horvát-Szlavónország külön territóriummal bíró politikai nemzet lett.

    Az egyezség a horvátok részére teljes belügyi autonómiát biztosított. Hivatalos nyelv lett a horvát, az igazságszolgáltatás, a közigazgatás, a vallás és közoktatásügy teljes mértékben a zágrábi kormány hatáskörébe került, az adók 45%-a maradt helyben. A horvát honvédségnél horvát lett a vezényleti nyelv.

    Közös ügy maradt az udvartartás költsége, a véderő, az újoncállítás. A zágrábi kormányt a bán vezette, a magyar kormányban külön horvát-dalmát-szlavón tárca nélküli miniszter volt, aki a két ország kapcsolatáért volt felelős. A Szábor, a horvát országgyűlés 42 képviselőt delegált a Magyar Országgyűlésbe.

    A XIX. századi nemzeti törekvések, majd a horvát–magyar kiegyezés megítélésében a két ország történészei nincsenek mindenben közös véleményen. Igaz, akkor Európában páratlan belügyi autonómia jött létre – megjegyzem ma is irigylésre méltó – de a horvát nemzeti, önállósági törekvések is felerősödtek. Sérelmezték, hogy Dalmácia továbbra is Ausztria része maradt, Fiume pedig a magyar koronához csatolt testként a magyar kormány fennhatósága alá tartozott, amit a törvényben is szentesítettek. Bár az utóbbi években több szó esik arról, hogy például 1868 után állt növekvő pályára a horvát gazdaság.

    Miroslav Krleza, a világhírű horvát író találóan ír a magyar és a horvát nép történelméről: a két nép között a történelem során annyi probléma adódott, hogy arról könyveket lehetne írni. De a magyarokat és a horvátokat oly sok minden köti össze a történelemben, hogy arról egy egész könyvtárnyi irodalom szól!

    A XX. század háborúi, vérzivataros évei tragikus veszteségeket okoztak – az akkorra már közjogilag is különvált – mindkét ország népeinek. De a kilencvenes években újra egymásra talált a két nemzet. Antall József és kormánya az elsők között ismerte el Horvátország függetlenségét, önvédő harcában is nagy jelentőségű segítséget nyújtott. A XXI. században pedig az Orbán-kormány határozottan segítette szomszédunk európai uniós csatlakozását.

    Fiume ma Horvátország legnagyobb kikötője. A város virágkora, fejlődése a Monarchia idején érte el csúcspontját. Idáig futott a Déli vasút, korszerű kikötő épült, a hajógyár nagy kapacitással működött. A városban óriási építkezések indultak, a historizmus és szecesszió épületeiben mai napig gyönyörködhetünk, ahogy kiemelkednek a későbbi olasz funkcionalista, és a jugoszláv időket idéző szocreál házak tömegéből.

    Fiumét szeretni kell, ahogy tette ezt legnagyobb írónk is. Befejezésként visszatérnék verséhez, ahogy Magyarország és a város kapcsolatáról ír:

    „…a szerelem Közted és közöttünk,
    Miként a kőr, s a tenger végtelen!”

    (Forrás: kdnp.hu)

    DSC_9272(1)