Szándéknyilatkozatot írt alá a magyar és a török kormány

2017. július 01.
Ossza meg ismerőseivel!

    A Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács harmadik, Ankarában tartott ülése keretében a török Miniszterelnökség Külhoni Törökök és Rokonnépek Elnökségének vezetőivel folytatott pénteken megbeszélést a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának delegációja.

    A megbeszélésen a felek megvitatták a magyar és török diaszpórapolitika aktuális helyzetét és megállapodást kötöttek a diaszpórapolitika területén való jövőbeli együttműködésről. Az együttműködési szándéknyilatkozatot Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes írta alá.

    A Külhoni Törökök és Rokonnépek Elnökségének vezetőivel folytatott megbeszélésen Potápi Árpád János hangsúlyozta, hogy Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelt figyelmet fordít a szomszédos országokban és a diaszpórában élő magyarság támogatására. E célt szolgálja a külhoni magyarságnak nyújtott, évről évre növekvő anyagi támogatás, valamint számtalan kormányzati program és kezdeményezés, amelyek legfőbb célja a magyar közösségek identitásának erősítése és a szülőfölön való boldogulás elősegítése.

    A nemzetpolitikai államtitkár kiemelte, hogy a magyarokat és a törököket nagyon sok szál köti össze, nem csak történelmükben számtalan a közös pont, de a külhoni nemzettársakat érintő politikájukat is rengeteg hasonlóság jellemzi. A diaszpórapolitika területén való együttműködés megerősítése, a diaszpóra-ügyekkel kapcsolatos tudás, tapasztalat és jó gyakorlatok megosztása így rendkívül fontos lépés.

    A megbeszélésen Wetzel Tamás miniszteri biztos elmondta, hogy az elmúlt évek magyar nemzetpolitikájának egyik legfőbb lépése az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetése volt, amelynek köszönhetően már meghaladta a 950 ezret az új magyar állampolgárok száma. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója ismertette az intézet által a külhoni magyar közösségekkel kapcsolatban végzett legújabb kutatásokat, kiemelve, hogy azok legfőbb célja a megszerzett információk politika számára is hasznosítható formában való közvetítése.

    (Forrás: kormany.hu)