Egymillió állampolgársági kérelem

2017. július 19.
Ossza meg ismerőseivel!

    Már benyújthatták az egymilliomodik magyar állampolgársági kérelmet, az esküt tettek száma pedig novemberre, a Magyar Állandó Értekezlet idejére érheti el az egymilliót – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán Tusnádfürdőn, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

    Semjén Zsolt a héten rendezett 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról azt mondta, Tusványos már majdnem három évtizede az egyetemes magyarság egyik legfontosabb tanácskozási fóruma, ezért is lett az idei mottó “Tusványos – a biztos pont”.

    A miniszterelnök-helyettes azzal kapcsolatban, hogy Klaus Iohannis román államfő kedden Székelyföldön járt, úgy vélekedett, komoly előrelépést jelent, hogy a látogatáson az elnök Iohannis ugyanis kapott egy székely zászlót, cserébe pedig adott egy románt.

    Szintén fontos jelzés, hogy a román elnök állva végighallgatta a székely himnuszt, valamint azt mondta, hogy támogatja a regionális és önkormányzati autonómiát – fűzte hozzá Semjén Zsolt.

    (Forrás: MTI)