Egy nemzetnek joga van az önvédelemhez

2017. június 21.
Ossza meg ismerőseivel!

    Az egyház és a nemzet szolgálata egymást erősíti – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Márfi Gyula veszprémi érsek aranymiséjén hétfőn, a veszprémi Szent Mihály Bazilikában.

    Semjén Zsolt kiemelte: Márfi Gyula egyházi és nemzetszolgálata azon az alapon nyugszik, hogy Isten népe egyszerre tagja az anyaszentegyháznak és polgára a magyar hazának.

    Szent István óta a kettő nem állítható egymással szembe, hanem a kettő egymásra mutat – mondta Semjén Zsolt, hozzátéve, hogy Márfi Gyula mindig kiállt a család és a magzati élet védelme mellett.

    A miniszterelnök-helyettes rámutatott arra, hogy az érsek nem tér ki a kemény kérdések elől. A migrációra utalva azt, mondta, Márfi Gyula “nemcsak teológiai megalapozással, hanem prófétai módon mutatta ki azt, hogy egyfelől kötelességük a bajbajutottakon segíteni, másfelől viszont egy nemzetnek joga van az önvédelemhez”.

    Az aranymisén felolvasták Áder János köztársasági elnök köszöntőlevelét, amelyben az államfő azt írta: Márfi Gyula “közössége jó pásztoraként” mindig a szeretet megélésére és cselekedeteinek gyakorlására buzdít.

    Ezzel pedig megmutatja, hogy “az egyházak jelenléte természetes módon túlmutat saját kereteiken, és küldetésüket vállalva egy egész társadalom, egy nemzet erőforrását jelentik” – tudatta.

    Szintén levélben köszöntötte az érseket Orbán Viktor miniszterelnök, aki kiemelte: Márfi Gyula az igehirdetés mellett nemcsak a szeretetteljes útmutatás szolgálatát vállalja fel, hanem “a kereszténységünkből fakadó felelősség keményebb szavainak kimondását is”. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is levélben üdvözölte Márfi Gyulát.

    Alberto Bottari de Castello pápai nuncius Ferenc pápa jókívánságait kifejező üzenetét tolmácsolta, köszöntötte az érseket Steinbach József református püspök is.

    Az aranymise után Erdő Péter bíboros az érseki palotában mondott pohárköszöntőjében arról beszélt: Márfi Gyula személyében, valamint az egyházmegye lelkiségében ott van a jelen és a jövő is.

    Márfi Gyula 1943. december 17-én született a Zala megyei Pördeföldén, Pannonhalmán a bencés gimnáziumban érettségizett 1962-ben, majd 1967 június 18-án szentelték pappá Szombathelyen. Teológiából Budapesten doktorált 1969-ben, 1976-1978 között Párizsban tanult ösztöndíjasként. Káplánként dolgozott Pákán (1967-1968), Nyőgérben (1969-1973) és Kőszegen (1973-1976), 1995. december 2-án, Egerben szentelték püspökké. Veszprémi érseki hivatalába 1997. szeptember 6-án iktatták be. Jelmondata: “a szeretet soha el nem múlik”.

    (Forrás: MTI)