Semjén Zsolt: Szent László

2017. május 15.
Ossza meg ismerőseivel!

    Szent László-zarándoklatot tartottak vasárnap Nagyváradon a városalapító király szentté avatásának 825. évfordulóján. Az eseményre a partiumi városba hozták a szent király győri ereklyéjét. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédét teljes egészében az alábbiakban olvashatják.

    Prohászka Ottokár zseniális meglátása, hogy az egyetemes kereszténység benne lett sajátosan magyarrá. Szent István vasakarata és apostoli buzgalma megkeresztelte a magyar embereket, de ez még nem tette kereszténnyé a magyar nemzetet. A keresztényi szentség és a magyar szellem Szent Lászlóban egyesült. Az Anyaszentegyház példaként állította a mindenkori magyar királyok elé, végső soron elénk is, és ebben az összefüggésben megkockáztatom, hogy azért lett keresztény szent, mert magyar hős volt, és azért lett magyar hős, mert keresztény szent volt. A lovagkirály. Akiben egyesült a nomád vitéz ősi öröksége – Szép Mező Szárnyától, Hunoron és Magoron át, Attiláig – a keresztény hitvalló aszkétával. A pusztai harcos a kereszteslovaggal.

    A nyugati keresztény európai szuverén Magyar Államot Szent István alapította, de Szent László szilárdította meg. Tudatosan folytatta István király országépítő nagy művét, amelyet 1083. augusztus 20-án, Székesfehérvárt, István király oltárra emelésével fejezett ki örök érvénnyel. Döbbenetes erejű tanítás van abban, hogy az a László avatja szentté Istvánt, akinek a nagyapját – Vászolyt – István vakíttatta meg. (Hogy elkerülje a polgárháborút és a pogányágba való visszazuhanást.) Itt – ha megengedhető ez a hasonlat – nem a Gyalog Galopp „ne feszegessük, ki ölt meg kit” mentalitása van, hanem amit Koltay Gergely verssora fejez ki tökéletes pontossággal: „Választott ki a múltat magában oldja fel”.

    Mi magyarok méltán lehetünk büszkék arra, hogy nincs még egy család a világtörténelemben, aki annyi szentet adott a Katolikus Egyháznak, mint az Árpád Ház. A transzcendencia, a misztika, a szentség iránti érzéküket a kereszténység előttről hozták, gondoljunk a szakrális fejedelmekre, Emese álmára vagy arra, hogy – a krónika tanúsága szerint – az Álmos név és szó a régi magyar nyelvben szentet is jelentett. És mindenekelőtt nemzeti szentjeink: István, Imre és László, Margit és Erzsébet és sokáig folytatható a sor. Sőt ez a szentség valamiképpen az Árpád Ház utánra is kisugárzik, gondoljunk Hedvig-Jadvigára, Lengyelország nemzeti szentjére vagy utolsó királyunkra, boldog IV. Károlyra.

    És Szent László kapcsán különösen lányára, Piroskára, a nagy bizánci királynőre, aki Xéné, illetve szerzetesi nevén Iréneként, az ortodoxia szentje, és akinek alakja a magyar szentek között ott van Rómában a Szent Péter bazilika magyar kápolnájában is. Áldott emlékű Mihail Staikos metropolita vetette föl, amikor 2000-ben Szent István konstantinápolyi kanonizációján dolgoztunk, hogy milyen szép lenne Szent Piroska katolikus kanonizációja. Ezzel egy újabb öltést tehetnénk Krisztus köntösének összevarrásán, amit 1054-ben elszakítottunk!

    Szent László személyében fejezi ki a magyarság küldetéses önértelmezését: a keresztény Európa védőpajzsa. Talán ezért a legtöbbet ábrázolt kép róla az, amikor megmenti a lányt a kun rablóval szemben. Legendái nem csak életében, de halálában is folytatódnak, amikor végveszélyben van a székely-magyarság, ő jelenik meg a hívásra, győzelemre segítve népét. Gyönyörűen írja meg ezt Arany János, amikor Nagy Lajos idejében egy három napos csatában a tatároktól szorongatott székelyeket Szent László menti meg hófehér lovon, fejjel kimagasodva a seregből, híres csatabárdját forgatva, mialatt a nagyváradi kripta őre „három nap a sírboltban Lászlót hiába kereste, negyednapra átizzadva találtatott boldog teste”.

    Három megjegyzést érdemes fűzni ehhez: az egyik – elkerülve a szinkretizmust, de elfogadva az inkulturációt -: nem lehet nem látni a Csaba királyfi párhuzamot! Jézus azt mondta, hogy Keresztelő Jánosban Illés jött el. Ezek a magyar legendák pedig azt, hogy Szent Lászlóban Csaba királyfi.

    A másik megjegyzés pedig az, hogy persze lehet azt mondani, hogy „ezek csak legendák illetve mondák”. A mi pozitivista szemléletünk szerint történelmi tény az, ha pontosan megmondják, hogy hány óra hány perckor, itt és itt, adatszerűen mi történt. A legenda viszont azt mondja meg, azt is kifejezi, hogy annak az adott eseménynek mi volt a történelmi hatása arra a közösségre. Ennyiben a legenda mélyebb és szélesebb jelentésű és jelentőségű! Így van ez a nép kollektív emlékezetében, a nemzet mondáiban; az Egyház hagyományában, a szentek legendáiban.

    Harmadszor: a Hitvallásban valljuk, hogy hiszek „a szentek közösségében”. Ez azt jelenti, hogy az a szeretet, ami egy embert másokhoz köt, nem szakad meg a halállal. Sőt, az Isten Szeretetében lévők szeretete, szerető közbenjárása valamiképpen transzcendens távlatokat kap.

    Ebben az összefüggésben: tanulva élet-példáját és kérve közbenjárását, bátran mondhatjuk: Szent László, Erdély védőszentje: könyörögj érettünk!

    Nagyvárad, 2017. május 14.

    (semjenzsolt.hu)