Románia és Magyarország együttműködésre van ítélve

2017. május 15.
Ossza meg ismerőseivel!

    Semjén Zsolt szerint Magyarország kész “újragombolni a mellényt” a magyar-román államközi kapcsolatokban. A magyar miniszterelnök-helyettes a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) zilahi kongresszusán mondott köszöntőjében szombaton beszélt erről a tanácskozáson jelen lévő Liviu Dragneához, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökéhez is szólva.

    Elmondta, hogy a magyar-szlovák és a magyar-szerb kapcsolatok sem voltak kevésbé terheltek, mint a magyar-román kapcsolatok, Szerbiával és Szlovákiával mégis gyümölcsöző viszonyt sikerült Magyarországnak kialakítania. “Ha meg tudtuk tenni magyarok és szerbek, magyarok és szlovákok, miért ne tudnánk megtenni magyarok és románok” – jelentette ki. Hozzátette, Magyarország abban érdekelt, hogy minél jobb kapcsolat alakuljon ki Románia és a visegrádi csoport országai között.

    Semjén Zsolt kijelentette: Románia és Magyarország együttműködésre van ítélve. A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor arra kérte a kongresszus román meghívottjait: kérdezzék meg a nyugat-európai országokba kivándorolt románokat, ártott-e ezeknek az országoknak az, hogy autonómiát biztosítottak a területükön élő őshonos kisebbségeknek. Hozzátette: ahol megvalósult a kisebbségi közösségek autonómiája, annak mindenki haszonélvezője lett. Kijelentette: ha az erdélyi magyarok elfogadnák, hogy őket nem illeti meg az autonómia, azt fogadnák el, hogy Európa másodrangú állampolgárai.

    Semjén Zsolt azt kérte ugyanakkor a “román barátoktól”, hogy olvassák újra az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatot, és valósítsák meg mindazt, amit az erdélyi románok abban megfogalmaztak.

    A miniszterelnök-helyettes gratulált az RMDSZ-nek a Magyar Polgári Párttal (MPP) való összefogáshoz és ahhoz a megerősödéshez, amelyet a tavalyi választási eredmények jeleznek. Úgy vélte, ami az RMDSZ-szel, az erdélyi magyarsággal történik, az az egész Kárpát-medencére kihat. Ahhoz is gratulált ugyanakkor, hogy az RMDSZ a nemzetközi közegben is aktívvá vált. Azt ígérte, hogy Magyarország és minden magyar nemzetrész ki fogja venni a részét annak az egymillió aláírásnak az összegyűjtéséből, amely a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés érvényesítéséhez szükséges. Azt is elmondta, hogy Erdély sem fog kimaradni abból a gazdaságfejlesztési tervből, amelyet a magyar kormány Kárpátalján és Szerbiában indított el.

    Sérelmezte, hogy az utóbbi években Romániában “a szerzett jogok visszavágása történt”. Megemlítette a kommunista rezsim által államosított egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának a leállását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) állandósult jogsértést és a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium elleni hatósági eljárást, valamint a korrupcióellenes harc jegyében meghurcolt önkormányzati vezetők esetét.

    “Nyilvánvaló, hogy a jog álarca mögött megfélemlítés zajlik” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: fontos a korrupció elleni harc, de Romániában visszaélnek ezzel a harccal.

    (Forrás: MTI; kormany.hu)