Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt a szerdán Szarvason a Nyelv és értékőrzés a nemzetiségi oktatásban címmel hatodik alkalommal megrendezett konferencia díszvendége a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karán.
Jó döntés volt az egyházi fenntartás
Beszédében Semjén Zsolt rámutatott: „Három év távlatából úgy tűnik, jó döntésnek bizonyult, hogy a közel kétszáz éves múltra visszatekintő szarvasi tanítóképzés a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozó Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karaként működik tovább. Jó példája ennek ez a konferencia is, ami már több éves múltra tekint vissza, és a szervezők idén a nemzetiségi oktatáson belül a nyelv és értékőrzés fontosságát helyezték a középpontba” – fogalmazott.
Történelmileg indokolt Szarvas szerepe
A kormányfő-helyettes szerint az, hogy a román, szlovák és német óvodapedagógusi és tanító képzés Szarvason folyik, történelmileg is indokolt. Az egykori Csanádi Egyházmegye területe a százötven éves török hódoltság idején szinte teljesen elnéptelenedett, a XVII. század végén és a XVIII. század elején ezért nagyszámban érkeztek nyugatról német, északról szlovák, keletről román telepesek, akik szorgos munkával újra termővé tették az iszlám uralom alatt elvadult földeket, újjáépítették az összedőlt falvakat, templomokat – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.
„Hazánkat erősíti a nemzetiségek jelenléte”
„Bár a XX. század közepén a II. világháború véres csatái, a kitelepítések, a lakosságcsere és a malenkij robot erősen megrostálták az itt élők sorait, a rendszerváltozás után a nemzetiségek identitástudata új erőre kapott. Így a nemzetiségi oktatás mára már az ország délkeleti csücskének több száz iskolájában folyik” – emlékeztetett Semjén Zsolt, aki ennek kapcsán idézte a fenntartó Szeged-Csanádi Egyházmegye püspökét, Kiss-Rigó Lászlót: „Hazánkat nem gyengíti, hanem erősíti a nemzetiségek jelenléte, hiszen identitásuk őrzése és fejlesztése a nyelvi, kulturális és hitbeli megerősödés eszközeivel lehetséges, ami az egész társadalom javát szolgálja.” Ezt a felfogást tükrözi Magyarország Alaptörvénye is, mely kimondja, hogy „a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők”.
Európa első nemzetiségi törvényétől az Alaptörvény biztosítékáig
Magyarország miniszterelnök-helyettese emlékeztetet arra, hogy Európa első nemzetiségi törvényét 1849 júliusában a magyar Országgyűlés fogadta el. Teleki László franciaországi követünk – aki Adam Czartoryski hercegnek, a lengyel emigráció vezetőjének a közvetítésével tárgyalt a román, cseh és szerb emigránsokkal – 1849 májusában levélben figyelmeztette Kossuthot a nemzetiségek jogaira: „Liberté, Égalité, Fraternité még nem elég. A népek nemzetiségi életet is kívánnak élni.” A szabadságharc végnapjaiban a törvény hatása már nem érvényesülhetett, az önkényuralmi rendszer idején pedig a császári oldalon küzdő nemzetiségek ugyanazt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésből.
A kiegyezés után azonban újabb fordulat jött: igen gyorsan, 1868-ban elkészült az Eötvös József nevével fémjelzett nemzetiségi törvény, mely mindenhol biztosította a kultúra és a nyelv gyakorlását, ahol a nemzetiségi lakosok aránya elérte a 20%-ot. Bíróságokon, hivatalokban anyanyelvüket használhatták, nemzetiségi egyesületeket hozhattak létre, a nemzetiségi iskolahálózatot, sőt annak fenntartását az állam kötelességévé tették – idézte a történelmi tényeket a kereszténydemokrata pártvezető, szembeállítva az akkori gyakorlatot az 1945 utánival.
A kommunista rendszer – az internacionalizmus szellemében – a nemzetiségekkel nem sokat törődött, a kérdést rendeletekkel szabályozta. A törvényi szabályozás a rendszerváltozás utáni magyar parlamentre várt, 1993-ban megszületett a Nemzetiségi törvény. Ez meghatározta a Magyarországon őshonos nemzetiségeket, és megnyitotta a lehetőséget a kisebbségi önkormányzatok működése előtt. „Az Orbán-kormány teljesítette be mindezt az Alaptörvény biztosítékával és a nemzetiségek parlamenti jelenlétével” – zárta a nemzetiségi kérdést történelmi távlatokban vizsgáló beszédét Semjén Zsolt.
(Forrás: kdnp.hu)
