Az Alaptörvény módosításáról egyeztetett a kormányfő a KDNP elnökével

2016. október 12.
Ossza meg ismerőseivel!

    Az október 2-i népszavazáson 98 százalék voksolt nemmel a kényszerbetelepítésre. Ezzel létrejött egy új egység Magyarországért. Ez az új egység pártok felett áll, nemzeti ügynek tekinti Magyarország szuverenitásának megvédését, a Brüsszel által erőltetett kötelező betelepítési kvóta elutasítását. A 98 százalékos többség, 3,3 millió ember egybecsengő akarata kötelezi Magyarország kormányát is, ezért kezdeményezte a miniszterelnök az Alaptörvény módosítását.

    Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke az Alaptörvény sikeres módosítása érdekében egyeztetést kezdeményezett minden parlamenti frakcióval rendelkező párt elnökével.

    Szerdán az Országházban került sor Orbán Viktor és Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének megbeszélésére. A tárgyaláson a KDNP vezetője jelezte: pártja egyetért az alkotmánymódosító javaslat irányával és tartalmával, képviselői a parlamenti szavazás során a módosítást támogatni fogják.

    (Forrás: kormany.hu)