Megnyílt a Magyar Nemzeti Kereskedőház kairói irodája

2014. november 26.
Kveck Péter; Semjén Zsolt
Ossza meg ismerőseivel!

    Megnyitotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Nemzeti Kereskedőház kairói képviseleti irodáját szerdán.

    A magyar vállalkozások számára új piacok és új lehetőségek elérését lehetővé tevő iroda megnyitóján Semjén Zsolt rámutatott, hogy Egyiptom egyre inkább stabilizálódik, és egyre biztonságosabb, egyre nagyobb fejlődést mutat.

    A nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter szerint ezt mutatja a Szuezi-csatorna kivitelezés alatt álló kibővítése is, amelyhez szívből gratulált az egyiptomi félnek.

    Úgy fogalmazott: Magyarország meghirdette a keleti nyitás politikáját, amelyben nagy szerepe van Kairónak, és az egyiptomi-magyar kapcsolatoknak.

    “A két ország közötti külkereskedelmi forgalom meghaladja a 200 millió amerikai dollárt, de ezzel nem lehetünk elégedettek, s ezt még tovább szeretnénk fejleszteni – mondta, s hozzátette – az a célunk, hogy minél több magyar befektető jöjjön Egyiptomba, s minél több egyiptomi befektető Magyarországra.”

    Az együttműködés egy sikeres példájaként kiemelte a Dispo Amercor egyszer használatos egészségügyi eszközöket gyártó magyar-egyiptomi vegyesvállalatot, amely “jól mutatja, hogy a két ország közösen milyen eredményeket tud elérni”.

    Naglá el-Ahváni egyiptomi nemzetközi együttműködési miniszter a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a két ország közötti mintaértékű gazdasági és politikai viszony azóta fennáll, hogy Egyiptom első arab államként diplomáciai kapcsolatot létesített Magyarországgal, amelyet 1957-ben nagyköveti szintre emeltek.

    Ahváni kijelentette, hogy a kereskedőház kairói képviseleti irodájának megnyitása fontos lépés, hogy további piaci, kereskedelmi és befektetési lehetőségek nyíljanak meg a magyar vállalatok előtt Egyiptomban, ami “megnyithatja az utat további afrikai, illetve közel-keleti piacok felé is”.

    Hangsúlyozta, hogy ezen cégek Egyiptom számára is kaput jelenthetnek Európa felé egy olyan időben, amelyben Kairó a gazdasági stabilitás megteremtésén fáradozik.

    Ahváni rámutatott, hogy jelentős mértékű magyar befektetések vannak Egyiptomban az ipar, a mezőgazdaság, az informatika, a szolgáltatóipar és az idegenforgalom területén. Reményét fejezte ki, hogy ezek a befektetések a jövőben csak gyarapodni fognak.

    Az együttműködési miniszter felhívta a figyelmet a jövő év márciusára tervezett, Sarm-es-Sejk-ben tartandó nemzetközi gazdasági konferenciára, amelyen Egyiptom nagy értékű beruházási projekteket és lehetőségeket mutat majd be, és amelyen reményei szerint Magyarország a legmagasabb szinten fogja magát képviseltetni.

    A kedvező egyiptomi gazdasági körülményekkel kapcsolatban megemlítette a képzett munkaerőt, illetve az ipari, a mezőgazdasági és az idegenforgalmi szektorok kínálta befektetési lehetőségeket, valamint az ország stabil bankrendszerét.

    Ahváni végezetül felhívta a figyelmet az együttműködés következő praktikus lépésére, az egyiptomi-magyar gazdaságfejlesztési bizottság második ülésére, amely valószínűleg 2015 első felében, Budapesten kerül megrendezésre.

    (Forrás: MTI)

    Kveck Péter; Semjén Zsolt