Semjén Zsolt: Akkor kapcsolódunk Szent István ország építő művéhez, ha itt helyben építjük Miskét

2009. augusztus 26.
Ossza meg ismerőseivel!

    Szerdán az ünnepélyes megnyitón Illés Attila polgármester a díszpolgárokon és a képviselő-testület tagjain kívül örömmel köszöntötte a megjelenteket, kiváltképp a fiatalokat.
    „A fiatalokban van a jövő, és azt szeretnénk, ha az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeket egyre több fiatal jelenne meg.” – mondta köszöntőjében a polgármester, aki hangsúlyozta, hogy aki ellátogat Miskére, az láthatja, hogy nemcsak rendezett utcákkal, hanem teljes infrastruktúrával is rendelkezik a település.

    „A községben az iskola mellett több minden társulásban működik, amelynek azért is örülök, mert ez megmutatja, hogy összefogással is lehet jól dolgozni. Büszke vagyok rá, hogy ezek a társulások messzemenően előre mutatnak, és közösségi erővel bírnak.” – mondta el Illés Attila, aki szerint ez az alapja annak, hogy Miske folyamatosan előre halad és fejlődik.

    Az ünnepélyen megjelent Schőn Ferenc Hajós város polgármestere, Mácsai István Drágszél község polgármestere, Varga Nelli a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja, Kalocsa város képviselője, valamint dr. Semjén Zsolt a KDNP elnöke, a térség országgyűlési képviselője is, aki augusztus 20-a, nemzeti ünnepünk előestéjén mondott ünnepi beszédet a megjelenteknek.

    „Úgy gondolom, hogy az ünnepnek két alapvető jelentősége van. Az egyik az, hogy hitet és erőt merítsünk az őseink példájából, a másik pedig az, hogy levonjuk a történelmünkben rejlő tanulságokat. Főként azért, mert ez az az útravaló, ami eligazodást jelent nekünk, a következő évtizedekben, évszázadokban vagy akár évezredekben.”– kezdte beszédét országgyűlési képviselőnk.

    Szent István nemcsak azért volt nagy király, mert felépített egy országot, hanem azért is, mert olyan országot épített fel, amelyben megteremtette annak a lehetőségét, hogy mindenki felépíthesse saját országát.

    „Magyarország történelme nem csak pusztán az, ami a történelemkönyvekbe le van írva, hanem az ország egyes településeinek, családjai történetének az összessége. Akkor kapcsolódunk Szent István ország építő művéhez, ha itt helyben építjük, Miskét, Hajóst, Drágszélt. Ezáltal építjük ezt az egész megyét. A Szent István-i műnek az az örökkévalósága, hogy egy nagy magyar államférfi úgy alkotott maradandót, hogy a népét hívta alkotásba. És ha most végig nézek ezen a településen, akkor látszik, hogy pontosan ez a lényege a Szent István-i műhöz való hűségnek, hogy fejlődik a falu, létesül új park, sportcsarnok, épület. Ez a Szent István-i országépítés. Nem a szónoklatok, hanem az, hogy egyről a kettőre jutunk még akkor is, ha nehezek a körülmények.” – hangsúlyozta Semjén Zsolt, aki végezetül elmondta:

    A mindennapok gondjai közt ne feledkezzünk el arról, hogy nekünk, Szent István népének van egy különleges erőnk, az hogy van felettünk egy védőpajzs, az örök magyarok védőpajzsa. Szent István és Szent László, Hunyadi János és Hunyadi Mátyás, Rákóczi és Széchenyi örök magyarsága. Ők a mi útmutató csillagaink és ezek között a csillagok között is Szent István a sarokcsillag. És ha a magyarság útkereszteződéshez ér, mint ahogy most is útkereszteződésnél áll, akkor ő az a csillag, akkor a magyar megmaradás felé való utat mutatja nekünk.

    Adja isten, hogy ez az ünnep is útmutatás legyen abba az ország építésbe való bekapcsolódásba, amire Szent István tanított minket.”

    Semjén Zsolt ünnepi beszéde után ez évben is átadták a „Miske Községéért Díj”-akat, amelyet a kitüntetettek Illés Attila polgármestertől vehettek át.

    „Olyan embereknek szeretnénk ma elismerést átnyújtani, akik hosszú ideje tevékenykednek a faluban és szorgos munkával, akarattal, sokszor nehézségek árán is, de példát mutattak másoknak is. Munkájuk során nemcsak a községben, de a községért dolgoztak.” – mondta a polgármester.

    (Forrás: kalohirek.hu)