Sportpályát avattak Ordason

2009. július 04.
Ossza meg ismerőseivel!

    A közelmúltban adták át azt a gumiborításos sportpályát az ordasi Kultúrház mögött, amelyet mintegy 10 millió forint értékben, közel három év alatt sikerült megvalósítania a helyi önkormányzatnak.

    Szabó Zsolt polgármestertől elmondta, hogy különböző pályázatokat nyújtott be a község önkormányzata a fejlesztés finanszírozására, ám nem minden esetben sikerült forráshoz jutni pályázati úton. A Mobilitásnál végül másfél millió forintot sikerült nyerni a beruházásra.

    Ez az összeg, illetve a saját erő elég volt ahhoz, hogy a pálya alapját lerakják, majd egy év sikertelenség után a Duna Mecsek Területfejlesztési Alapítványnál a hiányzó összeget is megnyerték az ordasiak, így a helyiek nagy örömére az önrésszel együtt megvalósult ez a beruházás, és most egy korszerű, gumiborítású pálya készült el a Duna-menti községben, ahol lehet kosárlabdázni, röplabdázni, teniszezni, focizni és lábteniszezni is.

    (Forrás: kalohirek.hu)