Pro Regno Dei, az Isten Országáért

2009. július 01.
Ossza meg ismerőseivel!

    Reményt adni, örömhírt hirdetni az emberek között, legfontosabb feladataink egyike. Ugyanakkor nagy felelősséget vesz magára az, akire egy közösség megtartását bízták – legyen az család, munkahely, vagy éppen egy egyházmegyében élő hívek. Küldetésének lényege: tud-e nekik erőt adni, követésre érdemes utat mutatni, vagy csak a pillanatnak, napi érdeknek megfelelő dolgokra elegendőek szavai, tettei. Nem mindegy az sem, mire szól a küldetése: közösséget építeni vagy rombolni. Ez utóbbira ma egyre többen jelentkeznek, arra, hogy saját érdekeiket a többség kárára érvényesítsék. Éppen ezért van minden eddiginél nagyobb szükség azokra az elkötelezett, hiteles emberekre, akik világosan látják, mi is valójában a köz érdeke, s azon belül szorgalmazzák az egyén jogainak kiteljesedését. Egymás érdekében és nem egymás kárára! – ez küldetésük lényege.

    Nekünk, Kalocsához és az őt körülölelő vidékhez kötődő embereknek nagy adomány, hogy közöttünk él egy olyan személyiség, aki erkölcsi tekintélyként tud utat mutatni, segítséget adni terheink hordozásában. Kalocsa ősi egyházának élén a Gondviselés kegyelméből, immár egy évtizede olyan érsek áll, aki az Evangéliumra, mint sziklára építi híveinek életét, hogy erőt meríthessenek belőle a mindennapok próbatételei közepette. Pro Regno Dei, az Isten Országáért – áll a jelmondat a Kalocsai-Kecskeméti Főegyházmegye 91. főpásztorának püspöki címerében. Nem könnyű dolog egy gondolatban összegezni a küldetést, azonban ez a jelmondat a dolgok lényegét megragadva ad választ Bábel Balázs missziójának – éppen tíz esztendeje megkezdett főpásztori szolgálatának – mibenlétére. Közöttünk él és nem felettünk, nem rendelkezik, hanem szolgál. Hívő, vagy hitét kereső, gondokkal küzdő ember nyugodt szívvel fordulhat hozzá, mint lelkipásztorához, vagy a közügyek iránt nyitott, felelős közéleti emberhez. Szerény, közvetlen főpapként ismerjük, aki feltűnés nélkül megy lelkipásztori útjaira hívei és papjai közé. Szívügye az ifjúság nevelése, fontos számára a család, különös gonddal ápolja a rokoni, de a baráti kapcsolatokat is. Templomot és lelki közösséget épít, szükséget szenvedőket szolgál. Június 25-én hálával gondolunk arra, hogy egy évtizede szolgálja egyházmegyéjét, egyengeti a reá bízottak útját az örök értékek felé.

    Érseki szolgálata kiemelkedő állomásaként tekinthetünk arra a prédikációjára, melyet az idén évezredes fennállását ünneplő Gyulafehérvári Egyházmegye csíksomlyói pünkösdi búcsúján a zarándokok százezrei, és a televízión keresztül, a világ magyarságának nyilvánossága előtt mondott el. Összetartozásunk fontosságára, a társadalmunkat romboló veszélyekre figyelmeztetett:„Föl kell ébrednünk, mert a családokat, fiataljainkat tudatosan rontják meg. Kihaló nemzetté leszünk és valóra válik nemzeti imádságunk szerzőjének, Kölcsey Ferencnek a jóslata, amit Zrínyi második énekében ír: „És más hon áll a négy folyam partjára, / Más szózat és más keblü nép…” Ne adja Isten, hogy ez beteljesedjék rajtunk!”

    Amikor jubileumán szeretettel köszöntöm Bábel Balázs érsek urat, kívánom, hogy mindannyiunk érdekében még hosszú időn keresztül erőben szolgálhassa a Kalocsa vidékén élő embereket, hogy reményt és erőt adjon mindazoknak, akik hallgatják szavait! Isten éltesse!

    Dr. Semjén Zsolt
    a kalocsai körzet országgyűlési képviselője,
    a KDNP elnöke