Nemzeti gondolat és szociális igazságosság

2009. június 13.
Ossza meg ismerőseivel!

    A Kereszténydemokrata Néppárt azért alakult, hogy legyen egy olyan párt, amelyik tételesen és minden tekintetben vállalja a történelmi keresztény egyházak társadalmi tanításának politikai képviseletét, és hogy soha többé ne lehessen olyan szélhámos társaság, aki ezzel a névvel megtévesztve szavazókat visz el a jobboldalról baloldalra – mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke.

    Hozzátette: a Fidesz és a KDNP szövetsége garanciája annak, hogy “meg tudjuk nyerni a következő választást”.

    Mint elmondta, két pilléren nyugszik a politikája, az egyik a nemzeti, a másik a szociális igazságosság gondolata.

    Elsődleges fontosságúnak nevezte a demográfiai trend megfordítását.

    Szerinte ezt a problémát milliónyi ázsiai bevándorlóval akarta volna megoldani a Gyurcsány-kormány.

    “Ezzel szemben mi azt mondjuk, hogy a magyar családokat kell támogatni, és a megoldás az, hogy a sikeres francia mintára tegyük lehetővé a családi jövedelemadó választását” – fejtette ki, hozzáfűzve: “mert nemcsak az a kérdés, hogy mekkora valakinek a jövedelme, hanem az is ugyanilyen fontos, hogy hány emberről gondoskodik ebből a jövedelemből.”

    A szocialista párt legnagyobb blöffje, hogy szocialistának nevezik magát – jelentette ki.
    Elmondása szerint “a szocialista párt azoknak a klientúrája, hálózata, nomenklatúrája (…), akik a Kádár-rendszerben való politikai privilégiumaikat átváltották gazdasági tőkére, és a gyárigazgató elvtársból gyártulajdonos urak, tsz-elnök elvtársból nagybirtokos urak lettek”.

    “Lehet, hogy könnybe lábad a szemük, ha az Internacionálét hallják, de a legkegyetlenebb kapitalizmusban érdekeltek, mert ők az új burzsoázia” – szögezte le.

    “Önmagában az, hogy egy önmagát szocialistának valló párt miniszterelnöke először egy multimilliárdos bankár, aztán másodszor és harmadszor multimilliárdos seftelő, ez körülbelül olyan abszurd, mintha a Kereszténydemokrata Néppárt miniszterelnök-jelöltje Ciccolina lenne” – fogalmazott Semjén Zsolt.

    (Forrás: fidesz.hu)