Közeleg a Duna-menti folklórfesztivál

2009. június 19.
Ossza meg ismerőseivel!

    Július 14. és 19. között tíz helyszínen zajlik majd a program: Szekszárdon, Kalocsán, illetve nyolc környező Tolna és Bács-Kiskun megyei faluban, Alsónyéken, Bogyiszlón, Madocsán, Nagymányokon, Sióagárdon, valamint Csátalján, Ordason és új helyszínként Uszódon.

    A négy évtizedes múltra visszatekintő folklóreseményre idén bolgár, horvát, olasz, német, erdélyi, lengyel és török együttesek érkeznek, akik mellett természetesen fellépnek a rendező települések népművészeti hagyományőrző csoportjai is. A megnyitó ünnepséget július 15-én Madocsán rendezik, a fesztivált pedig július 19-én Csátalján erdélyi, horvát és kalocsai együttesek búcsúztatják.

    A hatnapos sorozat, amelyet az UNESCO hagyományőrző szervezete, a CIOFF is szerepeltet fesztiválnaptárában, nem csupán néptánccsoportok találkozója. A fesztiválon lesz népviseleti divatbemutató, hagyományos kézi aratóverseny, sváb keresztelő, bemutatkoznak népművészek és Szekszárdon, illetve Kalocsán is táncszínházban lépnek színpadra az együttesek.

    A Duna-menti folklórfesztivált nevesítették a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programsorozatban, így jövőre, a fesztiválturizmus évében lehetőség nyílik európai színre vinni a programot.

    (Forrás: kultúra.hu)