Győzelemre készül a Fidesz-KDNP szövetség Pécsett

2009. június 19.
Ossza meg ismerőseivel!

    Az ország egyik legerősebb szocialista fellegvárában szenvedhet vereséget a kormánypárt a vasárnapi, Baranya megye 3. számú választókörzetében tartandó időközi országgyűlési választáson. Az MSZP 1994 óta mindig könnyedén győzött, ez alkalommal azonban a képviselői cím elnyeréséért legnagyobb eséllyel a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt közös jelöltje, Kővári János indulhat el, hiszen a két héttel ezelőtti voksoláson a Fidesz-KDNP jelöltje 63,65, míg a szocialistáké 25,13 százalékot ért el.

    A Baranya megyei 3-as körzet Pécs déli részéből és még kilenc faluból áll. Az országgyűlési képviselő cím elnyeréséért a második fordulóban – az MDF-es Szigethy Béla visszalépése miatt – már csak hárman maradtak versenyben. Kővári János a Fidesz és a KDNP, Palancsa Gábor a Jobbik, valamint Tóth Bertalan az MSZP képviseletében méretheti meg támogatottságát.

    Papp Judit, Pécs címzetes főjegyzője a Magyar Távirat Irodának elmondta mintegy 50 ezer választópolgára reggel hat és este hét óra között, 62 szavazókörben voksolhat. A választás akkor érvényes, ha azon a választók több mint negyede részt vesz, és az a jelölt győz, aki több érvényes szavazatot kap. Ha a részvétel nem éri el a 25 százalékot, újabb fordulót kell tartani.

    A június 7-én megtartott első forduló érvényességéhez több mint 50 százalékos részvételre lett volna szükség, de a választók mindössze 31,37 százaléka járult az urnák elé.
        
    Az első fordulót Kővári János nyerte. Ő az érvényes szavazatok 63,1 százalékát szerezte meg, vetélytársai közül Tóth Bertalan 24,8, Palancsa Gábor 7,8, Szigethy Béla pedig 3,3 százalékot ért el.
        
    Baranya 3. számú egyéni országgyűlési választókörzetében azért tartottak időközi választást, mert a három évvel ezelőtt közlekedési balesetet szenvedett Toller László – cselekvőképességét kizáró gondnokság alá helyezésével – a közelmúltban elvesztette választójogát, így parlamenti mandátumát is.

    Korábbi választási eredmények

    1990-ben az első fordulóban kilenc jelölt indult, a második fordulóban az SZDSZ jelöltje a voksok 49,49 százalékával győzött.

    1994-ben 10 jelölt tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges 750 ajánlószelvényt. Az első fordulóban Toller László, az MSZP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot és a szocialista politikus a második körben is megőrizte vezető pozícióját.

    1998-ban az első fordulóban a kilencvenes esztendőhöz hasonlóan ismét kilencen szálltak harcba a képviselői cím elnyeréséért. Toller László mind az első, mind a második fordulót magabiztos fölénnyel nyerte.
     
    2002-ben kilencen szálltak ringbe a mandátum elnyeréséért, azonban Toller már az első fordulóban győzni tudott. Pécs akkori polgármestere 55,34, míg a Fidesz jelöltje 29,56 százalékot ért el.

    2006-ban Toller László tovább növelte előnyét, mivel az első fordulóban 59,07:29,27 százalékos arányban múlta fölül az országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP jelöltjét.

    (Forrás: kdnp.hu)