Bajnai Gordon ízetlen tréfája

2009. június 04.
Ossza meg ismerőseivel!

    Ismét tanúi lehettünk annak, hogy Bajnai Gordonnak fogalma sincs arról, hol él. Mai győzelmi jelentése kormányának első 50 napjáról legalábbis erre enged következtetni. Mindabból, amit elmondott, egy szó sem igaz.

    Vajon miféle visszatért bizalomról vizionál a miniszterelnök? Aki nyitott szemmel jár Magyarországon, az mind tudja, hogy semmiféle bizalomról nincsen szó. Hacsak a kormányfő nem saját üzletfeleinek bizalmáról beszélt, vagy azokéról, akik a még megmaradt állami tulajdonra, így a vízközművekre, vagy a nagyfeszültségű vezetékhálózatra is szeretnék rátenni a kezüket a hátralévő, ám de számukra gyorsan fogyó időben.  

    A szolidaritás nevében lemondást kértek mindenkitől: a nyugdíjasoktól, az egyetemistáktól, a gyermeket vállalóktól, miközben ők semmiről nem hajlandók lemondani, legfeljebb olyan „létfontosságú” dolgokról, mint a pénzügyminiszter több száz négyzetméteres épülő villájában a vízfüggöny.

    Hazugság Bajnai Gordon azon kitétele is, hogy egyben tartották a foglalkoztatási rendszert. Magyarországon hetente zárnak be újabb és újabb üzemek, mennek tönkre kis-és középvállalkozások, menekülnek kifelé az országból a külföldi munkaadók. Már csak azok maradnak itt, akiket törvénytelen működésük ellenére milliókkal támogat az állam az adófizetők pénzéből. Abból a pénzből, amelyhez vállalkozóként Bajnai Gordon, Oszkó Péter vagy Simor András nem nagyon igyekezett hozzájárulni az elmúlt években. Tanácsadással és tevőlegesen is milliárdokat síboltak ki az országból off shore cégeken keresztül.

    A miniszterelnök által említett 3,9 százalékos hiánycél pedig mindent elárul a Bajnai-beszéd komolyságáról, az összes mértékadó közgazdász ennél jóval nagyobb értékkel számol.  

    Úgy tűnik, ma a kormányfő sokadszorra is ízetlen tréfát űzött a magyar emberekkel. Pedig a társadalom egyre kevésbé vevő a humorára. Aki körül napról-napra élhetetlenebb a világ, az nem tud nevetni rajta. Márpedig a Gyurcsány kormány rombolását megfejelő 50 napnak is köszönhetően egyre többen vannak ilyenek. 

    KDNP Országgyűlési képviselőcsoportja