Van irgalom, de van igazság is

2009. május 12.
Ossza meg ismerőseivel!

    A Kereszténydemokrata Néppárt úgy véli, egyszer s mindenkorra elbukott a neoliberalizmus, s elbuktak az eszmerendszer Gyurcsány- és Bajnai-féle lovagjai is. Nemcsak hazánkban, de az egész világon. Egyrészt új országot kell építenünk a következő választások után, de új életet is kell kezdenünk, amelyet a keresztényi tanítás értékei töltenek ki, mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke.

    – Egy filmet vetített nemrég a Duna Televízió a békepapokról. Feltűnő, hogy csak a katolikus lelkészekről készülnek hasonló alkotások, mintha a többi felekezet eleve tabunak számítana…
    – Az helyes, hogy fel kell dolgozni a múlt örökségét. De hangsúlyosan szólni kell a hitvallókról, akik a vértanúságig ellenálltak. És részint igazságtalan, részint történelmietlen a békepapokon belül egyenlőségjelet tenni az árulók és azok között, akik úgy ahogy, de próbálták menteni a menthetőt. Az pedig vérlázító, hogy azok a pártok és politikusok akarnak erkölcsi ítéletet mondani az elbukott papok fölött, akik tönkretették őket, és az egész elnyomó rendszert működtették.

    – Érdekes, hogy Bajnairól sem forgat senki…
    – Pedig lenne mit. A megválasztása például a joggal való visszaélés mintája. Ez nem konstruktív, hanem destruktív bizalmatlansági indítvány volt, mert az volt a célja, hogy kikerülje a köztársasági elnököt és a népet. Ráadásul Bajnai alkalmatlan és méltatlan az ország vezetésére, mert Gyurcsány gazdasági minisztereként az egyik fő felelőse a mostani csődnek, másfelől nyomorba döntött családok százai és – saját frakciótársa tanúsága szerint is – emberek élete szárad a lelkén. Egyébként ugyanaz az üzleti kör és titkos kapcsolatrendszer irányítja az országot, mint előtte.

    – Ma Magyarországon a társadalom szociális érdekeit nem a bal-, hanem a jobboldali pártok képviselik. Természetes ez?
    – A KDNP-nek igen, hiszen kezdettől fogva a keresztény-szociális tanítás érvényesüléséért küzdünk. Nagy tanulság, hogy az Antall-kormány többek között azért veszítette el annak idején a társadalmi támogatottságát, mert üresen hagyta a szociális igazságosság területét, amit azután Horn pillanatokon belül elfoglalt a maga demagógiájával. Ezért azt állítom, hogy csak akkor képes elsöprő győzelmet aratni a jobboldal, ha a magukat baloldalinak valló szavazók egy részét is el tudjuk érni. Ennek a szociális népszavazás volt a sarokköve, amikor egymillió olyan ember is velünk szavazott, szemben az MSZP-vel, aki korábban balra szavazott.

    – Meddig szélhámoskodhat még a szociáldemokrácia köpönyegében az egyébként neoliberális MSZP-vezetés?
    – A végjáték zajlik. Ha az MSZP támogatottsága a teljes lakosságban tíz százalék alá megy, akkor aligha tartható egyben. Elárultak mindent, ami a szociáldemokrácia ethosza kellene hogy legyen, és már a baloldali szavazók is érzik a saját bőrükön, hogy az MSZP nem az ő pártjuk, hanem a multinacionális nagytőke strómanja.

    – Őszinte nem lehet, az biztos. Egy neoliberális párt aligha tudja megtartani a szocialista szavazókat…
    – A neoliberalizmus nemcsak itthon, de világméretekben is megbukott. És ahogy a marxizmust nem lehetett neomarxista kísérletekkel megmenteni, ugyanígy ezt a doktriner liberalizmust sem lehet menteni neoliberális ötletekkel. Ismét beigazolódott a keresztény társadalmi tanítás igaza, hogy a gazdaságban alapvetően a piacnak, de az egészségügyben, az oktatásban, a kultúrában a szolidaritásnak és az állami felelősségvállalásnak kell érvényesülnie.

    – Ha a KDNP kormányra kerül, működik majd a keresztényi könyörület?
    – A keresztény tanításban kétségtelenül meghatározó az irgalom, de az igazság sem tehető zárójelbe. Akik csődbe vitték az országot, felelniük kell, a szigorú törvényesség alapján.

    – Igen, ezért is próbálják elterelni a figyelmet, aminek területe a mesterségesen gerjesztett roma-magyar konfliktus.
    – Ez az egyik legsötétebb manipuláció, amit a magát baloldalinak nevező kormány a társadalommal csinál. Például azért, hogy megszerezze a cigányok egy részének a szavazatát, megszüntették azt a mi kormányunk idején megvalósított gyakorlatot, hogy akkor volt támogatás, ha a gyerek iskolába járt. Ezzel valószínűleg szereztek szavazatokat, de egy generációt végletesen és véglegesen tönkretettek, és végeredményben a cigányságnak ártottak a legtöbbet. A bűnözés tekintetében nyilvánvalóan nem a kormány manipulatív és provokatív kettős mércéje jelent segítséget, hanem amit mi akarunk megvalósítani: minden faluba rendőrt és a három csapás törvényét, mert ez a védelem az embereknek és az egész társadalomnak.

    – Mintha a kormány nem lelkesedne azért, hogy az egyház segíteni akar a romáknak.
    – Nem, mert akkor nem tudnák manipulálni őket az egyébként szélsőségesen gátlástalan és korrupt szervezeteikkel. Egyébként szép sikereket ért el az egyházi cigány pasztoráció, noha az állami támogatások tekintetében őket különösen sújtja a diszkrimináció. Az egyház ereje abban is van, hogy ezek a papok életközösséget vállalnak a rájuk bízottakkal. Példaként említeném Hofher József jezsuita atyát. Ellentétben azokkal a főliberális politikusokkal, akik kioktatni akarják a magyar társadalmat toleranciából meg “politikai korrektségből”, miközben az ő elit iskolába járó gyerekének még véletlenül sincs cigány osztálytársa, és rózsadombi luxusvillájának kétméteres kerítésétől kilométerekre nem lakik cigánycsalád.

    – A média és a baloldali pártok továbbra is műsoron tartják a melegek élettársi kapcsolatának a kérdését. Tényleg ez most a legfontosabb?
    – Jellemző, hogy ezzel foglalkoznak, miközben ezer sebből vérzik az ország. Lényegében azt akarják kierőszakolni, hogy szűnjön meg az állam által a családoknak biztosított kedvezményeknél az “egy férfi, egy nő” megkötés, tehát legyen kivéve a “férfi, nő”. Akkor viszont az “egy-egy” milyen alapon marad? Ha két azonos nemű kvázi házasodhat, akkor három miért nem? Akkor például milyen alapon tiltják a bigámiát vagy a többnejűséget? Hol van ennek vége? Akkor minden szexuális irányultságot így kellene elismerni, és közpénzből támogatni? Az adófizetők pénzéből az állam azért támogatja és védi a házasságot és a családot, mert ott születnek és nevelkednek föl a gyerekek, akik az időseket majd eltartják, a nemzetet meg fenntartják. A héten levélben kértem a köztársasági elnök urat, hogy ne írja alá, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrolra (az államfő időközben aláírta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt – a szerk.), tekintve, hogy érdemben nem különbözik attól, amit a KDNP javaslatára az Alkotmánybíróság egyszer már megsemmisített.

    – Az SZDSZ a legfőbb hordozója ezeknek az antiértékeknek. Bejutnak a legközelebbi választáson a parlamentbe?
    – Ha kiesnek, akkor Te Deumot mondok.

    (Forrás: Magyar Hírlap)