Nagysikerű Romajálist tartottak Kalocsán

2009. május 09.
Ossza meg ismerőseivel!

    Immár hagyomány, hogy május elsején a Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezésében Romajálist tartanak a Közösségi Ház udvarán, ahol a gyermekek egész nap ingyenesen vehettek részt a programokon.

    Volt ott ugráló vár, arcfestés, de kötélhúzó és lufi fújó versenyre is benevezhettek a majálisozók. Délután hagyományőrző együttesek is felléptek, akik Dusnokról és Nagybaracskáról érkeztek és műsorukkal színesítették a szépségkirálynő választást, amelyen az idén 13 lány indult. A zsűri döntése alapján a legszebb a bátyai Sztojka Zsanett lett, két udvarhölgyének pedig Váradi Alexandrát Dusnokról és a kalocsai Rostás Ivettet választották meg.

    (Forrás: kalohirek.hu)