Fórum az EP választásokról

2009. május 24.
Ossza meg ismerőseivel!

    Május 13-án az EP választások kapcsán tartott lakossági fórumot a Fidesz – KDNP Európa Parlamenti képviselőjelöltje, dr. Bagó Zoltán Kalocsán, akinek meghívott vendége Fónagy János a Fidesz budapesti elnöke volt.

    A Wellnes Hotel Kalocsa konferencia terme már a fórum kezdete előtt megtelt érdeklődőkkel, akik között nemcsak környékbeli polgármesterek, hanem a vállalkozók valamint a katolikus egyház képviselői is szép számmal megjelentek.

    A politikus szerint a pécsi polgármester választás eredménye messze több mint egy pártnak, vagy embernek a győzelme vagy pillanatnyi politikai helyzete, megítélése, hiszen Pécs a rendszerváltás egyik megszenvedője volt. A környéken a bányák a nagyüzemek az elmúlt évtizedek során bezártak és abból a kilátástalan helyzetből az elmúlt évek semmiféle kivezető utat nem mutattak. Pécs az ország egyik olyan nagy tradíciójú mindenfajta iskolával ellátott kulturális központja, amelyik megkapta az Európa Kulturális fővárosa címet és az elmúlt két-három év alatt, nemhogy nem tudtak vele mit kezdeni, hanem kudarcot kudarcra halmoztak. Az eredmény egybehangzik azzal, amit a magyar polgári oldal mond: „hogy ez az ország többet érdemel, mint amit az elmúlt években kapott, hogy elég volt abból, amit itt az elmúlt években műveltek, és hogy az emberek nagy része mást akar. Ez látszott a részvételen is és ez látszott a nagyarányú győzelmen is.” – nyilatkozta Fónagy János, aki bízik abban, hogy 16 biztos befutója lesz a Fidesz – KDNP-nek, így térségünkből kijuthat az a dr. Bagó Zoltán is, akinek sokéves gyakorlata fűződik Brüsszelhez, és aki az elmúlt 6-8 évben a magyar közéletben résztvevő fiatal szakemberként az egyik legjobb ismerője lett a Brüsszellel kapcsolatos szakmai dolgoknak.

    „Nagyon szurkolok azért, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjei között vidéken élő a magyar vidék gondjait is de ugyanakkor a lehetőségeit is jól ismerő ember így az én Bagó Zoltán barátom is bekerüljön a magyar válogatottba és képviselje kint Brüsszelbe Magyarországot, Bács-Kiskunt és Kalocsát.” – mondta a politikus, aki szerint a pécsi eredmények láttán nem kell elbíznia magát a pártnak, nem szabad hátradőlni. Ébren kell tartani az emberek érdeklődését, hitét, hogy érdemes elmenni szavazni, mert a pécsi példa is alátámasztja, hogy lehet az ország sorsán fordítani. El kell elérni azt, hogy minél többen részt vegyenek a választásokon és akik elmennek azoknak a saját érdekeit felismerni képes része a polgári oldalra szavazzon.

    (Forrás: kalohirek.hu)