A magyar kormány a hibás az EU-ban elvesztegetett öt évért

2009. május 29.
Ossza meg ismerőseivel!

    Surján László szerint a magyaroknak csalódást okozott az Európai Uniós tagság első öt éve, ám ezért nem az unió, hanem a magyar kormány a felelős, hiszen elvesztegette ezt az időszakot. A politikus erről a Kereszténydemokrata Néppárt EP képviselő-jelöltjeit bemutató fővárosi rendezvényen beszélt.

    A keresztény emberek azért csalódtak, mert az unióban nem jelennek meg kellő hangsúllyal a keresztény értékek, de csalódtunk azért is, mert azt reméltük, trianoni sebeinkre gyógyírt találunk az EU közösségében – jelentette ki a Fidesz-KDNP EP-listájának ötödik helyét elfoglaló Surján László.

    Csalódásnak nevezte a politikus azt is, hogy az unió tűrte a magyar kormány „hazugságait, trükkjeit, átrázásait”. Hozzátette: azért is csalódtunk, mert az hittük, hogy működik a szolidaritás a gazdag és szegény országok között, és a gazdagabbak a szegényebbek mellé állnak. Mint mondta, a sok tekintetben csalódás jogos.
        
    Surján László a kereszténység miatti csalódás kapcsán azt mondta: e szempontból az uniós hivatalok emberei semmivel sem kevésbé vagy jobban keresztények, mint az európai emberek általában. Minél több keresztény ember vesz részt az EP-választáson, annál jobban késztetik arra képviselőjüket, hogy a választói akarathoz igazodjon – tette hozzá.
        
    Azzal kapcsolatban, hogy az EU miért tűrte, hogy „gyurcsánykodjunk”, a KDNP politikusa azt mondta: Brüsszel nem felső hatóság, mint korábban Moszkva volt. Ha bármilyen problémánk van a magyar miniszterelnökkel, akkor azt itthon kell rendeznünk.
        
    Surján László kijelentette: Magyarország anyagilag bár nem sokat, de nyert az EU-tagsággal. Igaz, a támogatásokat lassan adják a szocialisták, és a kormány rosszul használta fel ezeket. A legfrissebb adatok szerint a 2007-re járó mintegy 2000 millió euróból 900 millió euró jött be az országba idén áprilisig, a 2008-ra és 2009-re járó pénzből pedig nem jött be egy fillér sem – fűzte hozzá.
        
    Surján László szerint a bent hagyott pénzek összege nagyobb, mint amit a Bajnai csomag most elvesz az emberektől.
        
    Az MSZP helyzetéről úgy vélekedett: ha beleegyeztek volna, hogy 2008-ban legyen előre hozott választás, akkor 30-40 százalékot tudtak volna szerezni a szocialisták. Azóta egyre lejjebb csúsznak, s minél később lesz az országgyűlési választás, annál rosszabb lesz a szocialisták helyzete – jegyezte meg.
        
    A kereszténydemokrata politikus úgy látja, ha be is kerül a Jobbik az EP-be, akkor is elvesztegetett szavazatok lesznek a rá adott szavazatok.
        
    A rendezvényen bemutatkozott Hölvényi György, a Fidesz-KDNP lista tizenhatodik helyén álló jelölt, valamint Fridvalszky Gáspár, aki a lista tizenkilencedik helyén áll.

    (Forrás: kdnp.hu)