Út a munkához

2009. április 20.
Ossza meg ismerőseivel!

    A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ kalocsai kirendeltségének szervezésében munkaügyi szakmai fórumot tartottak 16-án Meszesen, melyre a kalocsai kistérség 22 településének polgármesterét, jegyzőjét, vagy ügyintézőjét hívták meg. A találkozó témája az „Út a munkához” program volt.

    Kollár Péter, a kalocsai Munkaügyi Kirendeltség vezetője a portálnak elmondta: „Az idei év nagy foglalkoztatáspolitikai kihívása a rendszeres szociális segélyezés átalakítása, ami első sorban azt eredményezi, hogy minél több embernek munkát fognak biztosítani vagy már biztosítanak az önkormányzatok. Az eddigi tapasztalatok összegzésére egy szűk körű megbeszélést szerveztünk, a felzárkóztató képzések jövőbeni kihívásainak az eredményes elérése érdekében úgy gondoltuk, hogy egy ilyen hagyományteremtő fórumot szervezünk, ami nagyon jó visszhangra talált.”

    Kollár Péter szerint jelen pillanatban négyezer fölött található a regisztrált álláskeresők száma Kalocsán: „4090 fő, ez önmagáért beszél. Ez a ’93-as időszakot idéző regisztrált szám, érezteti hatását a már köztudott gazdasági válság és a recesszió, megnehezíti minden területen az ismételt elhelyezkedést illetve még mindig tapasztalható egy bizonyos beáramlás a regisztrált álláskeresők körében.”

    (Forrás: kalohirek.hu)