Forgatókönyv szerint rabolták ki a plébánost

2009. április 06.
Ossza meg ismerőseivel!

    Bűnözői karrierjük elején lévő, feltörekvő rablók és 45 éves tippadójuk csoportosan, bűnszövetkezetben elkövetett rablásában hirdetett ítéletet, és szabott ki hármójuk részére összesen 20 év fegyházbüntetést nemrégiben a Kalocsai Városi Bíróságon dr. Schön Ferenc tanácsa. A fajszi plébános kirablása miatt törvény elé állított trió cselekménye eleinte a környékbeli rablások rutintörténetének indult, de mint kiderült, a rablók egy remekül kitalált, előre megírt forgatókönyv szerint akarták a balhét nyakába varrni azoknak a férfiaknak, akik egy Csorna-pusztai, hasonló ügyben kerültek a rendőrség látókörébe.

    A nyomozás során részletesen feltárt történeti tényállás szerint az első rendű, 45 éves szekszárdi lakóhelyű vádlott bejáratos volt a fajszi plébániára. A lelkész bizalmát élvező férfi, későbbi felbujtó egy 27 és egy 28 éves barátjának adta a tippet, hogy közösen rabolják ki a plébánost. Mivel félt, hogy felismerik, de a részét mindenképpen ki akarta venni a zsákmányból, ő a kinti őrködést, a helyszín biztosítását vállalta. Ám előtte részletesen elmagyarázta, hol lehet a legkönnyebben bejutni, hol vannak az értékek elzárva.

    A terv többszöri átbeszélése után múlt év tavaszán jött el a nap, amikor hárman úgy döntöttek, hogy az éjszakát a fajszi plébánia kifosztásával töltik. Az épületbe bejutó két rabló minden előzetes felszólítás nélkül rátámadt a papra. Miközben ököllel és fadoronggal nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozva bántalmazták, megöléssel fenyegették, pénzt követeltek a vérző áldozattól. A plébános végül 170 ezer forintot adott át a rablóknak, akik következetesen Gyulának és Dinnyének szólították egymást. Az csak utólag, a bravúros nyomozás során derült ki, hogy a fajszi rablók tudtak arról, hogy az alvilágban csak Gyulának és Dinnyének nevezett személyek nem sokkal korábban Csorna-pusztán egy férfit kiraboltak. Ráadásul egyikük még azon az éjszakán leütött egy hazafelé tartó kalocsai férfit, és elvette az 500 ezer forint értékű arany nyakláncát. Közvetve arról is volt tudomásuk, hogy a Csorna-pusztai rablóduó nyomában van a rendőrség. Hogy a nyomozókat megtévesszék, és az általuk elkövetett balhét is Gyula és Dinnye nyakába varrják, e két nevet kölcsönözték maguknak a rablás éjszakájára. A baj abból kerekedett, hogy lebukásukat követően Gyula és Dinnye a rovásukra írható rablást ugyan elismerte, de a fajszi balhé időpontjára alibit igazoltak. Ám akkor már hiába vált forróvá a talaj a talpuk alatt, a kalocsai nyomozók más információk alapján őrizetbe vették a dunántúli bandát. Így aztán dugába dőlt a zseniális húzásnak vélt elterelés, kattantak a bilincsek.

    A rablótrió mögött becsukódott a fegyházajtó, ami az első rendű vádlott, a felbujtó esetében hat évig, a 27 éves másodrendű és a 28 éves harmadrendű vádlott esetében hét-hét évig nem nyílik ki. Csekély vigaszul szolgálhat számukra, hogy Gyula hat és fél évig börtönben, a kalocsai rablásban is elítélt Dinnye pedig nyolc évig fegyházban elmélkedhet azon: régen elmúltak azok az idők, amikor „szakmán” belül mindenki tudta, mit illik, és mit nem, de ma már nincs rend és „becsület” az alvilágban.