A nép kezébe kell visszaadni a döntés jogát

2009. április 02.
Ossza meg ismerőseivel!

    Semjén Zsolt országgyűlési képviselő, Bajnai Gordon jelölésével kapcsolatban nyilatkozott kalohirek.hu portálnak. A  KDNP elnök-frkacióvezetőjének véleménye szerint teljesen mindegy kit akarnak kormányfőnek jelölni, hiszen a nép megkérdezése nélkül mindenki legitim.

    „Sem Gyurcsány Ferencnek, sem az MSZP-nek sem az SZDSZ-nek nincs felhatalmazása arra, hogy a nép feje fölött bárkit, hogy úgy mondjam a nép nyakába ültessen. Egyes egyedül, a magyar emberek összessége, a magyar választópolgárok mondhatják meg, hogy mi történjen.” – nyilatkozta Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta: „Nyilvánvaló, hogy az országot csak akkor lehet kivezetni a válságból, ha van egy hiteles kormány, egy világos, növekedés orientált gazdaságpolitika, stabil parlamenti többség, és ehhez tényleges társadalmi támogatottság. Ezt pedig kizárólag egy új választással lehet elérni.”

    Semjén Zsolt szerint Bajnai jelölése provokáció, hiszen a jelölt nem más, mint Gyurcsány Ferenc klónja. Álláspontja szerint az ország sokkal jobb helyzetben lenne, ha már korábban döntöttek volna az előrehozott választásokról. „Az MSZP sem állna a megsemmisülés szélén, ha a javaslatunkat már korábban elfogadták volna, és akkor arcvesztés nélkül kihátrálhattak volna ebből az egészből, és Gyurcsány Ferenc sem lenne úgy a történelem szemétdombján, mint ahogy most nevetséges módon ott van.” – nyilatkozta a Kalocsa, és a környező települések képviselője.

    (Forrás: kalohirek.hu)