Új szakirány indul a Főiskolán

2009. március 08.
Ossza meg ismerőseivel!

    Az elmúlt napokban értesült a kalocsai Tomori Pál Főiskola arról, hogy megkapta az oktatási hivatal engedélyét, miszerint a szabad bölcsészet szakon vallástudomány szakirány indítható, így a hallgatók a művészettörténet mellett ezt is választhatják tanulmányaik során.

    Dr. Meszlényi Rózsa rektor a portálnak elmondta, hogy: „Abban, hogy a szabad bölcsészet szak akkreditálásra kerülhetett, nagy érdeme volt Érsek Atyának, aki tevőlegesen is hozzájárult ehhez, hiszen az Érseki Könyvtárat a hallgatók és az oktatók rendelkezésére bocsátotta. Ezúton is köszönjük neki.” A rektorasszony bízik abban, hogy az új szakirányok beindításával tovább emelkedik a hallgatók száma: „Mikor kiléptünk a közgazdaság területéről, és azon tanakodtunk, hogy milyen irányba induljunk, nagyon sokunkban felvetődött, hogy egy érseki városban vagyunk. Ez lenne a legfontosabb, hogy egy szabadbölcsészet szak vallástudomány szakiránnyal elinduljon. Amikor többször elutasították, én teljesen fel voltam háborodva. El sem tudtam képzelni, hogy egy érseki városban egy ilyet nem akarnak engedélyezni. De ma már van egy támogató nyilatkozatunk, úgyhogy el fogjuk indítani a vallástudomány szakirányt is.”

    Dr. Meszlényi Rózsa örömmel tájékoztatott arról is, hogy: „Keresztfélévre, az ország felsőoktatási intézményeiben összesen 2200 hallgatót vettek fel. Nagyon sok felsőoktatási intézmény nem tudta beindítani a keresztféléves képzést. Mi öt szakon indítottunk keresztfélévet, de nem ez a megdöbbentő, hanem, hogy a legmagasabb pontszámmal a Tomori Pál Főiskolára kerültek be a hallgatók. Ez különböző médiumokban meg is jelent. A nemzetközi szállítmányozás és logisztikai szakügyintéző szakra 450 ponttal kerültek be a hallgatók, a banki szakügyintézőre 435 ponttal, a pénzügyi szakügyintézőre 400 ponttal. És ahogy írta az újság, mert mi is onnan értesültünk róla, hogy a gazdálkodási és menedzsment szakon is a legmagasabb pontszámon mi vettük fel a hallgatókat. Mi voltunk az aranyérmesek, az ezüstérmesek, a bronzérmesek, utánunk következett a szegedi egyetem, a 270 pontjával. Ez nagy örömünkre szolgált.”