Távolságtartás

2009. március 12.
Ossza meg ismerőseivel!

    Az már önmagában elég furcsa elvárás, hogy a történelmi egyházak olyan távolságot tartsanak a keresztény értékeket képviselni akaró polgári pártoktól, mint mondjuk a kifejezetten egyházellenes, más irányú politikai formációktól. Ennél még abszurdabb, hogy az egyház tartson egyenlő távolságot. Ezek szerint az egyháznak kellene lesnie, hogy mikor melyik politikai párt éppen mit talál ki, és aszerint sasszézni jobbra, vagy balra, hogy mindig egyforma távolságra legyen a különböző politikai pártoktól. Ezzel szemben a valóság pont fordított. Az egyház a maga társadalmi tanítása alapján sziklaszilárdan áll. Ehhez a szilárd ponthoz képest a különböző politikai pártok szabadon közeledhetnek, vagy távolodhatnak. Az egyház pedig ott, akkor és annyiban működik együtt valamelyik politikai erővel, ahol, amikor és amennyiben keresztény értékeket képvisel. Ha ilyet képvisel, együttműködik, ha nem képvisel ilyet, akkor nem működik együtt. Tehát nem az egyház mozog a pártokhoz képest, hanem a politikai pártok mozoghatnak szabadon az egyházhoz képest.

    (SEMJÉN ZSOLT: IUS RESISTENDI)