Lerövidítenék a választások kiírásának határidejét

2009. március 24.
Ossza meg ismerőseivel!
    A Fidesz-KDNP frakciószövetség törvénymódosítással rövidítené le az országgyűlési választások kiírásának határidejét, így lehetővé válna, hogy az európai parlamenti választásokkal egy időben az előrehozott országgyűlési voksolást is meg lehessen tartani. Erről Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetvezetője és Semjén Zsolt KDNP frakcióvezető beszélt szerdán sajtótájékoztatón.

    Semjén Zsolt elmondta, hogy a mostani jogi szabályozás szerint legkésőbb 72 nappal a választások előtt ki kell tűzni a voksolás időpontját, ez a határidő viszont csütörtökön lejár. Ezért – tette hozzá – azt javasolják, hogy a választási eljárási törvény módosításával ezt a határidőt 42 napra rövidítsék le.

    Hozzátette: ha az Országgyűlés április 14-i vagy 20-i ülésén döntés születne erről, úgy június 7-én az ország egyszerre szavazhatna az európai parlamenti és a magyar országgyűlési képviselőkről.

    Semjén azt mondta, hogy az indítvány alkotmányjogilag nem kifogásolható, precedensként a népszavazások szintén rövidebb, 43 napos kampányidőszakát említette.

    Semjén Zsolt kitért arra is, hogy a kopogtatócédulák gyűjtésének időtartamát – ötről két hétre – szintén lerövidítenék.

    “Költség és polgárkímélő javaslat, hiszen lényegesen rövidebb kampány lesz és olcsóbb” – fogalmazott a politikus.

    Szijjártó Péter az indítvány hátteréről szólva azt mondta, hogy az ország mélyülő válságát csak egy erős kormány tudja kezelni, ehhez pedig előrehozott választásokra van szükség. Ezt az emberek “elsöprő többsége” is támogatja – fűzte hozzá.

    Mint elmondta, a mostani folyamatok, amit a szocialisták, a szabad demokraták és részben az MDF próbál erőltetni nem egy erős kormány megalakításának irányába mutatnak.

    “Politikai pártok közötti paktumok, mutyik, zárt ajtók mögötti egyezkedések következtében nem erős, hanem gyenge, illegitim és ingatag kormány jön létre. Márpedig a válsággal szemben erőt kell mutatni, erős kormány pedig kizárólag választások útján születhet” – jegyezte meg Szijjártó Péter.

    Forrás: fidesz.hu